2024. április 19. 10:18
KezdőlapMotoGPMandalika – Quartararo indulhat az élről

Mandalika – Quartararo indulhat az élről

A szokásosnál több nagy név is részt vett a Q1-ben: mindkét Repsol Honda, valamint Joan Mir és Francesco Bagnaia is gyengén muzsikáltak pénteken, így a „lassabbak” között kellett kvalifikálniuk magukat. Bár előtte is történt érdekesség, hiszen a negyedik szabadedzésen Alex Rins alatt kigyulladt a Suzuki.

Nem Marc Marquez napja volt a szombati: a Q1-ben elesett a 13-as kanyarban, és a motort hátrahagyva rohant vissza a boxutcába a tartalék motorért – hogy aztán azzal is elessen, ezúttal a 12-esben. Az eset videója itt tekinthető meg. De Marco Bezzecchi és Joan Mir is elestek. Végül két ducatis, Bagnaia és Fabio Di Giannantonio jutottak tovább a Q2-be.

Az időmérő második felében is estek a motorosok: először Franco Morbidelli

majd Aleix Espargaro és megismerkedett a kavicsággyal:

A rajtelsőséget végül a tegnapi szabadedzések győztese, a címvédő Fabio Quartararo szerezte meg Mandalikában. Az első sort a két Pramac Ducati, vagyis Jorge Martin és Johann Zarco teszi teljessé. A gyári KTM-es Brad Binder indulhat a negyedik helyről, mellőle a katari győztes Enea Bastianini, valamint a Q1-ből továbbjutó Bagnaia várhatják a rajtjelzést. A Repsol Hondák csúfosan szerepeltek az időmérőn: a kétszer is bukó Marc Marquez a 15., míg az előszezoni teszten leggyorsabb Pol Espargaro csak a 16. helyről rajtolhatnak. A Suzuki sem lehet elégedett, Alex Rins nyolcadik helye nem igazán jelent vígaszt Mir 18. rajtkockája mellett. Az utolsó sorból Remy Gardner, Darryn Binder és Takaaki Nakagami fognak rajtolni.

Indonéz Nagydíj – MotoGP időmérő edzés végeredménye:

1 Fabio QUARTARARO Monster Yamaha YAM 1’31.067
2 Jorge MARTIN Pramac Racing DUC 1’31.280
3 Johann ZARCO Pramac Racing DUC 1’31.378
4 Brad BINDER Red Bull KTM KTM 1’31.433
5 Enea BASTIANINI Gresini Racing DUC 1’31.504
6 Francesco BAGNAIA Ducati Lenovo DUC 1’31.507
7 Miguel OLIVEIRA Red Bull KTM KTM 1’31.566
8 Alex RINS Team SUZUKI SUZ 1’31.582
9 Jack MILLER Ducati Lenovo DUC 1’31.714
10 Aleix ESPARGARO Aprilia Racing APR 1’31.723
11 Fabio DI GIANNANTONIO Gresini Racing DUC 1’31.829
12 Franco MORBIDELLI Monster Yamaha YAM 1’32.336
Nem jutott tovább a Q1-ből
13 Luca MARINI Mooney VR46 DUC 1’31.666
14 Marco BEZZECCHI Mooney VR46 DUC 1’31.695
15 Marc MARQUEZ Repsol Honda HON 1’31.830
16 Pol ESPARGARO Repsol Honda HON 1’31.831
17 Andrea DOVIZIOSO WithU Yamaha RNF YAM 1’31.870
18 Joan MIR Team SUZUKI SUZ 1’31.875
19 Alex MARQUEZ LCR Honda HON 1’31.987
20 Maverick VIÑALES Aprilia Racing APR 1’32.006
21 Raul FERNANDEZ Tech3 KTM KTM 1’32.122
22 Remy GARDNER Tech3 KTM KTM 1’32.140
23 Darryn BINDER WithU Yamaha RNF YAM 1’32.299
24 Takaaki NAKAGAMI LCR Honda HON 1’32.330
ForrásMotoGP