2024. március 29. 07:59
KezdőlapMotoGPBastianini szerint semmit nem jelent, hogy a tabella élén áll

Bastianini szerint semmit nem jelent, hogy a tabella élén áll

A szezonnyitó az szezonnyitó, majd egy egy kaotikus esős futam jött. Éppen ezért nem vonna le ezekből messzemenő kövekeztetéseket Enea Bastianini.

Katarban nem kis meglepetésre győzelemmel kezdett Enea Bastianini, majd Indonéziában tizenegyedik lett. Hiába azonban a gyengébb eredmény, a kaotikus indonéz futam után is ő áll az élen. Két futam viszont még mindig nem minta Bastianini szerint, aki nem tulajdonít túl nagy jelentőséget annak, hogy még mindig ő vezet összetettben.

Nem igazán örültem a körülményeknek, jobban szeretem, ha egy futam marad száraz…” – foglalja össze Mandalikával kapcsolatos érzéseit Bastianini. „De ha már így alakult, nyilván nincs mit tenni vele. Nem indultam jól, vesztettem jó néhány helyet. A hetedik-nyolcadik kör környékén jött meg a tempó, onnantól gyors tudtam lenni. A végén ebből adódóan nyertem is néhány pozíciót. A végén már a nyolcadik helyért küzdöttem, de Binder ekkor elment mellettem, és le is mentem a pályáról.

Pontosan a körülmények azok, amelyek miatt semmit nem jelent a vb-tabella. „Persze, vezetem a tabellát, de ez jelenleg nem fontos. Jobb versenyt akarok futni legközelebb. Akkor meg pláne, ha esetleg megint esne.

Enea Bastianini 30 szerzett pontja 1987 óta a legkevesebb, amivel az éppen aktuális vb-éllovas rendelkezik. Akkor ráadásul Wayne Gardner is csak azért állt kevesebb ponttal a tabella élén, mert csak 15 járt a győzelemért a más pontrendszer miatt. Azzal, hogy most Bastianini vezet összetettben, már harmadik éve folytatódik az a tendencia, hogy szatelit motoros áll az élen két futam után. 2020-ban Fabio Quartararo még a Petronas Yamaha színeiben vezetett a szezon ugyanezen szakaszában, tavaly pedig Johann Zarco pramacosként tette meg ugyanezt.