2024. március 28. 18:10
KezdőlapMotoGPA többség átkozta, Joan Mir viszont hálát adott az időjárásnak

A többség átkozta, Joan Mir viszont hálát adott az időjárásnak

Joan Mir gyanítja, egy száraz indonéz futam esetén valószínűleg nem tudott volna ennyire felzárkózni borzalmas rajthelyéről.

Mindössze a 18. rajthelyet szerezte meg Joan Mir az Indonéz Nagydíj időmérőjén. A spanyol ezzel lemaradt a Q2-ről, és ez azzal sem nézett ki sokkal jobban, amikor Marc Márquez visszalépése miatt előrébb kerülhetett egy hellyel. A futamon aztán Mir parádés felzárkózást mutatott be és hatodikként intették le Mandalikán.

Mir azon kevesek egyike volt, akik hálát adtak a sorsnak, hogy végül esős futamot rendezett Indonéziában. Tudja ugyanis, hogy szárazon nem futhatott volna ilyen erős futamot.

A bemelegítés során (még szárazon) csak nagyon keveset tudtunk javítani” – ismeri el Mir. „A négyes szektorban például borzalmasan küszködtem. Ez a hatodik hely száraz körülmények között valószínűtlen, hogy összejöhetett volna. Nem, nem gondolom. Így pedig ez egy nagyon fontos eredmény, mert ez végződhetett volna sokkal rosszabbul is.

A versenyt az eredetileg tervezett 27 kör helyett már 20 után leintették. Mir ezt is sajnálja, hiszen úgy érzi, teljes versenytáv esetén még előrébb is végezhetett volna. „De legalább ennyi ideig gyorsnak érezhettem magam. Egyetlen problémám volt igazából, az pedig a fékezés. Nagyon nehezen tudtam megállni az egész hétvégén. Ezen dolgoztunk végig, és lesz is még vele munka. A tízes kanyarban például szerintem minden egyes alkalommal szélesre futottam. De boldognak kell lennünk, mert az első köreink nagyon jól alakultak.

Miután a suzukis Katarban is egy hatodik helyet szerzett, jelenleg 20 pontja van. Ezzel a tabella kilencedik helyén találjuk a nevét.