back to top
2024. október 08. 14:47
KezdőlapMotoGPBradl: Ha a Honda hív, én itt vagyok

Bradl: Ha a Honda hív, én itt vagyok

Stefan Bradl készen áll arra az esetre, ha Marc Márquez kettős látása miatt nem indulhatna Argentínában. Termas ráadásul könnyű terep egy beugráshoz.

2019 óta tevékenykedik Stefan Bradl a Honda fejlesztő-, illetve tesztpilótájaként. A német az évek során így optimális esetben csak néhány szabadkártyás futamot kapna, de mióta ebben a szerepben dolgozik, minden szezonban volt néhány olyan futam, amikor helyettesítenie kellett. 2019-ben és 2021-ben három-három futamon helyettesítette Marc Márquezt, két éve pedig gyakorlatilag végig ő versenyzett helyette.

Most lehet, hogy ismét őt láthatjuk majd, miután Márquez balesete, amit Indonéziában elszenvedett, nem csak agyrázkódással, hanem a korábban már meglévő kettős látással is járt.

Néhány napja Bradl még úgy fogalmazott, hogy a Honda egyelőre nem kereste. „De látva Marc balesetét, rögtön felmerült bennem, hogy lehet, hogy szükség lesz a szolgálataimra. Logikus lenne. Ha pedig hívnak, én itt vagyok és kész vagyok a beugrásra. Marc persze helyettesíthetetlen, és nagyon sajnálom, ami vele történik. Ez nem egy egyszerű helyzet. Lehet, hogy pár napon belül megoldódik ez az egész, lehet, hogy az egész éve rámegy.

Viszont ha már Bradl be kell, hogy ugorjon, akkor ehhez Termas hálás helyszín. „Ez talán a legegyszerűbb pálya az egész versenynaptárban. Fizikailag legalábbis ez vesz igénybe a legkevésbé. Az argentin edzések során viszonylag könnyen fel tudnám majd venni a fonalat, és visszarázódni versenymódba.

ForrásGPOne