2024. április 19. 07:51
KezdőlapMotoGPBagnaia fogadkozik: "Itt az ideje változtatni"

Bagnaia fogadkozik: „Itt az ideje változtatni”

Pecco Bagnaia finoman szólva sem kezdte jól a szezont. Az olasz most azt reméli, Termas fordulópont lesz a 2022-es szezonjában.

Két futamon egyelőre mindössze egyetlen pont Bagnaia mérlege a 2022-es szezonban. A ducatis a katari szezonnyitón kiesett, majd Indonéziában is csak tizenötödik lett. Tudja, hogy itt az ideje javítania, hiszen Millernek vele ellentétben már tizenhárom pontja van, ami szintén nem túl sok, de mégis sokkal több, mint neki.

Erről beszélt Bagnaia az Argentin Nagydíj előtt néhány nappal.

Már Katarban is, de főleg Indonéziában majdnem olyan volt már az érzés motoron ülni, mint tavaly” – biztosít mindenkit pozitivitásáról Bagnaia. „Sajnos sem Losailben, sem Mandalikán nem tudtuk kihozni azt, ami bennünk volt. Remélhetőleg Termasban minden megváltozik. Ez egy jó pálya, amelyen remélhetőleg eljön végre a fordulópont a szezonomban.

Csapattársa, Jack Miller is várja már a futamot. „Örülök, hogy végre ismét itt lehetünk. Amikor utoljára, még 2019-ben itt versenyeztünk, sikerült összehoznom egy erős negyedik helyet a verseny során. Egy évvel korábban pedig itt szereztem az első és mindezidáig egyetlen pole-pozíciómat a királykategóriában, még 2018-ban. Az első két versenyhétvége elég macerásan alakult, most remélhetőleg simábban megy majd minden.

Bagnaia a mindössze egyetlen szerzett pontjával jelenleg a tabella mindössze huszadik helyén található. Jack Miller az emlegetett negyedik helynek és az ezzel járó tizenhárom pontnak köszönhetően tizenegyedik az összetett állást vizsgálva.

ForrásGPOne