2024. március 28. 13:28
KezdőlapWheelieAkár a MotoGP-ben is kiköthetett volna Lewis Hamilton

Akár a MotoGP-ben is kiköthetett volna Lewis Hamilton

Lewis Hamilton saját bevallása szerint gyerekkorában jóval inkább motorozni szeretett volna. A döntést végül apja hozta meg.

Lewis Hamilton hétszeres világbajnok a Forma-1-ben, amelyhez hasonlót csak Michael Schumacher tudott produkálni. Itt egálban vannak, de rengeteg mutatóban, így például a futamgyőzelmek vagy a pole-pozíciók, Hamilton a legsikeresebb.

A Mercedes-pilóta saját bevallása szerint viszont nagyon máshogy is alakulhatott volna a karrierje. „Engem gyerekkoromban sokkal jobban érdekelt a motorversenyzés” – ad egy sokak számára talán meglepő betekintést Hamilton a kezdetekbe a Valentino Rossival folytatott IWC Signature Talk keretein belül. „Aztán viszont az apám megtiltotta ezt, mert túl veszélyesnek tartotta. Így kerültem a négykerekű versenyzés világába.

Persze ez Hamilton szerint jól is van így. „Azt hiszem, ez volt a jó döntés. Tekintve, hogy egy időben versenyeztem volna Valéval, biztos, hogy nem lettem volna annyira sikeres mellette a mezőnyben. Így viszont, hogy az F1-ben versenyzem, van otthon egy Superbike-om, amit év végén szeretek mindig megjáratni kicsit. Más perspektívát ad neked még ez is a motorversenyzésről. Egy dolog az, amikor nézed a tévében, és más, amikor látod így belülről.

Hamilton és Rossi még 2019 decemberében cseréltek járművet, így előbbi kipróbálhatta, milyen a Yamahán ülni. „Egy álmom vált akkor valóra, nagyszerű érzés volt. Már az is, hogy megtapasztalhattam, milyen egy ilyen motoron ülni, aztán pláne egy olyan legenda mellett, mint Valentino Rossi. Szürreális volt az egész.

ForrásExpress