back to top
2024. október 08. 13:11
KezdőlapMotoGPBastianini: "Az európai versenyeken szorosabb lesz a helyzet"

Bastianini: „Az európai versenyeken szorosabb lesz a helyzet”

Enea Bastianini nagyszerű versenyzéssel húzta be második futamgyőzelmét, amivel a világbajnoki tabellán is visszavette a vezetést.

Bastianini az austini versenypályán rendezett 20 körös verseny utolsó szakaszában fokozni tudta addigi tempóját és öt körrel a leintés előtt elment márkatársa, Jack Miller mellett, a vezetést nem is adta már ki kezéből. Az időmérő után az olasz elmondta, hogy nem elégedett a kvalifikáción nyújtott teljesítményével – ahol egy bukás is becsúszott az olasznak – az ötödik rajtkockánál előrébb szerette volna megkezdeni a futamot. Tudta fokozni tempóját annyira, hogy megérdemeltem szerezte meg Katar után második futamgyőzelmét.

„A mai stratégia az volt, hogy kíméljük a gumit, mert ez kritikus volt, különösen a negyedik szektorban. Amikor a verseny első szakaszában megláttam Jacket [Miller], azt gondoltam magamban: Megpróbálok nyerni, de nem tudom, hogy sikerülni fog-e. Később a verseny közepén Alex [Rins] többször is megpróbált megelőzni. Ekkor már tudtam, hogy eljött a pillanat, hogy jobban kell húznom a gázt.”

„Elképesztő dolog megnyerni ezt a versenyt, Texas az egyik kedvenc pályám. Ez hihetetlen, tényleg hihetetlen”kommentálta második királykategóriás győzelmét.

„Katar nagyon fekszik a Ducatinak, mert elég erősek vagyunk az egyenesekben. A motorom nagyon gyors volt itt Texasban, még a többi Ducatihoz képest is. Meglátjuk, hogy a jövőben meg tudjuk-e ismételni ezt az eredményt. Egyelőre elégedett vagyok vele. Úgy gondolom, hogy az európai versenyeken szorosabb lesz a helyzet.”

Arra a kérdésre, hogy meyik győzelem volt számára fontosabb, ez válaszolta: „Mindkettő fontos, mindkettő 25 pont” – mondta a 2020-as Moto2-es világbajnok. „Az első győzelem nagyon különleges volt. Faustónak [Gresini] ajánlottam, mert ez volt az első futamgyőzelem a srácok számára is a csapatban. Számomra ez a második győzelem jobb, mert most már tudjuk, hogy egyenletes  teljesítményünk van és minden versenyen az élre érhetünk – kivéve Argentínát, ami azonban egy nagyon furcsa hétvége volt számunkra.”