2023. június 03. 13:19
KezdőlapSuperbikeRea nem fél sem Bautistától, sem 2019 megismétlődésétől

Rea nem fél sem Bautistától, sem 2019 megismétlődésétől

- Hirdetés -

2019-ben Álvaro Bautista lehengerlő volt a Superbike-vb szezon első felében. Jonathan Rea szerint most ettől nem kell tartani.

Bár az első futamon még ő végzett elsőként a Superbike-vb aragóniai szezonnyitóján, a második két futamon Jonathan Rea már semmit nem tudott tenni Álvaro Bautistával. Az eredményeket látva sokakban felsejlett a 2019-es szezon és Bautista tizenegy évkezdő győzelme, a hatszoros világbajnok szerint viszont most ettől nem kell félni.

Akkor 2019-ben nem igazán tudtam vele küzdeni, mert vagy én nyertem nagy különbségekkel, vagy ő” – idézi fel a három évvel ezelőtt történteket Jonathan Rea. „Idén minden jóval szorosabb. Ráadásul a motoromnak is jóval szélesebb a működési tartománya, mint akár csak tavaly. A szezonnyitón például ki tudtam fékezni Toprakot. Erre eddig sose voltam képes, mert mindig bajba kevertem magam. A kezdés pozitív volt. Most pedig lépésről lépésre tovább kell fejlődni.

- Hirdetés -

Rea hiszi, hogy egyébként vasárnap meg is foghatta volna Bautistát, azonban túlságosan lefoglalták a mögötte jövők.

Szombaton nem Bautista motorozott, hanem a motorja csinálta a dolgát. A stratégiát illetően én voltam valamivel erősebb. Vasárnap ezt már tudta, így az egyetlen reménye az volt, ha ő elöl marad, mögötte meg jön a káosz. Ez is történt végül. Szóval gratulálok neki. Kellően agresszív volt az első körökben, el tudott nyúlni tőlünk, főleg a Superpole-versenyen. Pontosan azt csinálta, amire számítottunk is tőle. Egy tiszta pályán hasonló tempóm lett volna, mint Álvarónak. Ehhez nekem egy tiszta pályára lett volna szükségem. Neki meg is volt.

Varga Ákos
Varga Ákoshttps://p1race.hu
Valentino Rossin nőttem fel, és szerintem ő marad "A" kedvenc versenyzőm. De a MotoGP sem csak és kizárólag ő, hát még az egyetemes motorversenyzés világa! Gyárilag, az egyik végzettségem szerint olasz-spanyol szakos tanár vagyok, így be is tudjátok viszonylag könnyen lőni, merrefelé irányul alapvetően az érdeklődésem... :)
- Hirdetés -