2024. március 29. 06:06
KezdőlapMotoGPQuartararo szerint Márquez vb-esélyes

Quartararo szerint Márquez vb-esélyes

Fabio Quartararo nagyon élvezte, amikor Austinban Marc Márquez ellen csatázhatott. A francia reméli, később már előrébb csatázhatnak. A vb-címvédő szerint az ő versenyében is több volt.

Egyelőre nem az igazi Fabio Quartararo szezonja. A francia vb-címvédő eddig mindössze egyetlen alkalommal állhatott dobogóra, és legutóbb Austinban is csak hetedik lett. A yamahásnak nem volt sok esélye a Ducatik ellen, egy idő után pedig már Marc Márquez jött mögötte. Végül a nyolcszoros világbajnok előtte is végzett.

Hasonlóan, tapadás nélkül kezdődött a versenyem, mint nemrég Argentínában” – foglalta össze a problémáit Quartararo. „Viszont legalább jól tudtam védekezni, és csatáztam egy jót Marc-kal. Még ha sokat küszködtünk is, egy ilyen pozíció egyáltalán nem rossz. Persze frusztráló a tempónkat tekintve.

Quartararo elmondása szerint kimondottan élvezte a csatát, ami elé Marc Márquez állította őt. „A hatodik helyért harcoltunk, de akár a győzelemért is harcolhattunk volna. Marc egyébként is vb-esélyes lesz idén. Biztosan fogunk még csatázni idén, csak az már a világbajnoki címért zajlik majd. Ilyenkor ráadásul, egy ilyen versenyző ellen, mint ő, aki nyolcszoros világbajnok, mindig tanul valamit az ember. Sajnos a szezonkezdet végül nem alakult annyira jól, de amint visszatérünk Európába, biztos vagyok benne, hogy jobb teljesítményre leszünk képesek.

Fabio Quartararo az eddig teljesített négy versenyen összesen 44 pontot tudott szerezni. Ezzel jelenleg a tabella ötödik helyén áll, 17 ponttal lemaradva a vb-éllovas Enea Bastianini mögött.

ForrásGPOne