2024. március 28. 10:46
KezdőlapMoto2A Moto2-es bajnoki címet célozza meg Jake Dixon

A Moto2-es bajnoki címet célozza meg Jake Dixon

Megjött az első dobogós helyezés, megjött vele az étvágy is: Jake Dixon célja a 2022-es Moto2-es szezon abszolút csúcsa.

Azok után, hogy Indonéziában megszerezte pályafutása első Moto2-es pole-pozícióját, Austinban jött egy újabb az első, méghozzá az első pódium Jake Dixon számára. Texasi harmadik helye meghozta Jake Dixon kedvét a még nagyobb dolgokhoz, erről a hivatalos MotoGP-Podcastben beszélt.

Nagyszerű volt elérni ezt a mérföldkövet” – lelkendezett még napokkal később is Dixon. „Túl sokáig vártam rá. A dobogót követően pedig hétfőn és kedden már arra koncentráltam, hogyan lehetnék jobb Portimaóban. Igen, most már versenyt akarok nyerni. Élveztem a dobogómat, de most már a következő lépcsőfokok járnak a fejemben.

Dixon tehát a győzelmet célozta meg, de nem lesz csalódott, ha ez most még nem jön neki össze.

Megy olyan jól a motorozás, hogy azt mondjam, ez bármelyik hétvégén összejöhet. Ha a sors úgy dönt, hogy megfelelő az időzítés, meg fog történni. Erőltetni semmiképp nem fogom.

Az Aspar motorosa kitért arra is, hogy a családias légkör sokat segít neki a jó teljesítményben, valamint arra, hogy záros határidőn belül a MotoGP-be is visszatérne. Dixon 2021-ben két beugró futamot teljesített a Petronas Yamaha motorján. Ezt a kategóriaváltást viszont csak az ő szája íze szerinti feltételekkel lépi meg.

Csak akkor megyek a MotoGP-be, ha az időzítés megfelelő, és megfelelő technika van alattam. Ha ez nincs meg, rettenetesen nehéz rögtön nagyot alkotni. Nem úgy akarok felmenni, hogy mindent ki kell még tapasztalnom, ahogy az a Moto2-es érkezésem során még fennálló helyzet volt. Úgy gondolom, a MotoGP-ben még akár a mostaninál is jobb lehetek. A nagy motor lehet majd az én igazi stílusom.

Jake Dixon jelenleg a Moto2-es tabella hetedik helyén áll 32 szerzett pontjával. Az éllovas Celestino Vietti 70 ponttal vezet.

ForrásMotoGP