2024. március 29. 06:11
KezdőlapSupersportAssen - Aegerter a pole-ban, Sebestyén Péter 9.

Assen – Aegerter a pole-ban, Sebestyén Péter 9.

A Supersport világbajnoki címvédője tavalyi formáját idézően ment a Assenben. A svájci több, mint 4 tizeddel másodperccel volt gyorsabb az őt követő Can Öncünél, viszont Bulega révén egy Ducati is felfért az első sorba. A mezőny összességében szorosabb lett, és többen is oda tudtak érni egy-egy kör elejéig az eredményjelző elejére.

A két Evan Bros Yamaha, Lorenzo Baldassari és Sebestyén Péter Aragonhoz hasonlóan ezúttal is együtt teljesístették a gyorsköröket. Ezúttal ez kedvezőbb volt, hiszen jóval kisebb különbség alakult ki közöttük, és szinte végig az első 10-ben lehetett látni Sebestyén Péter nevét is.

Egy ideig még a hazai pályán versenyző Van Straalen is a leggyorsabbak között volt, az utolsó etapban viszont Aegerter érvényesítette a papírformát. Mögötte viszont egy Kawasaki Öncüvel, és egy Ducati Bulegával indulhat az első sorból. Az Aragonban kiválóan debütáló Baldassari ezúttal a 6. lett, csapattársa, Sebestyén Péter pedig a 9. helyről kezdheti a futamot.

Végeredmény: 

1 D. AEGERTER Ten Kate Racing Yamaha Yamaha 1’36.906
2 C. ONCU Kawasaki Puccetti Racing Kawasaki  1’37.357 0.451
3 N. BULEGA Aruba.it Racing Team Ducati  1’37.374 0.468
4 F. CARICASULO Althea Racing Ducati  1’37.649 0.743
5 G. VAN STRAALEN EAB Racing Team Yamaha 1’37.713 0.807
6 L. BALDASSARRI Evan Bros. Yamaha Team Yamaha  1’37.823 0.917
7 P.   HOBELSBERGER Kallio Racing Yamaha  1’37.836 0.930
8 S. MANZI Dynavolt Triumph Triumph  1’38.054 1.148
9 SEBESTYÉN PÉTER Evan Bros. Yamaha Team Yamaha  1’38.106 1.200
10 J. CLUZEL GMT94 Yamaha Yamaha  1’38.113 1.207
11 M. BRENNER VFT Racing Yamaha  1’38.158 1.252
12 N. TUULI MV Agusta Reparto Corse MV Agusta  1’38.172 1.266
13 R. DE ROSA Orelac Racing Verdnatura Ducati  1’38.421 1.515
14 H. SOOMER Dynavolt Triumph Triumph  1’38.462 1.556
15 A. VERDOIA GMT94 Yamaha Yamaha  1’38.585 1.679
16 A. HUERTAS MTM Kawasaki Kawasaki  1’38.615 1.709
17 K. SMITH VFT Racing Yamaha  1’38.695 1.789
18 Y. MONTELLA Kawasaki Puccetti Racing Kawasaki  1’38.785 1.879
19 O. BAYLISS BARNI Spark Racing Team Ducati  1’38.849 1.943
20 U. ORRADRE MS Racing Yamaha WorldSSP Yamaha  1’38.872 1.966
21 L. TACCINI Ten Kate Racing Yamaha Yamaha  1’39.104 2.198
22 T. BOOTH-AMOS Prodina Racing WorldSSP Kawasaki  1’39.206 2.300
23 J. VAN SIKKELERUS MPM Routz Racing Yamaha  1’39.224 2.318
24 O. VOSTATEK MS Racing Yamaha Yamaha  1’39.398 2.492
25 J. BUIS Motozoo Racing by Puccetti Kawasaki  1’39.629 2.723
26 B. SOFUOGLU MV Agusta Reparto Corse MV Agusta  1’39.643 2.737
27 M. KOFLER CM Racing Ducati  1’39.868 2.962
28 FI. FULIGNI D34G Racing Ducati  1’40.460 3.554
29 T.  EDWARDS Yart – Yamaha WorldSSP Yamaha  1’40.541 3.635
30 E. MCMANUS Motozoo Racing by Puccetti Kawasaki  1’40.918 4.012
31 A. ZETTI Kallio Racing Yamaha  1’40.927 4.021
32 FE. FULIGNI D34G Racing Ducati  1’41.324 4.418