2024. március 29. 10:30
KezdőlapMotoGPLe Mans - Újabb körrekordok, melyek közül Zarco volt a leggyorsabb

Le Mans – Újabb körrekordok, melyek közül Zarco volt a leggyorsabb

Nagy tűzijátékot hozott a MotoGP-sek utolsó szabadedzése, melynek végén már-már egy mini Q2-t láthattunk. Az elején persze itt is várni kellett, mire bemelegedtek a pilóták, de azért a Moto3-hoz képest már ideálisabb körülmények között mehettek.

Az első ember, aki javított a pénteki idején, az Marc Marquez volt, akinek szüksége is volt rá. Nem alakult ilyen jól a csapattárs, Pol Espargaro helyzete, aki viszont bukott, így a tartalék motorjával kellett befejeznie az edzést. Enea Bastiani a pénteki legjobb idő után ezúttal füstölő motorral állt félre 15 perccel a vége előtt. Ennek ellenére a tegnapi körrekordja még éppen elég volt a továbbjutáshoz.

Az első ember, aki 1.31 alá tudott menni, a világbajnoki címvédő Fabio Quartararo volt. A szélárnyékában ott volt szorosan Marc Marquez, aki ezúttal is remekül használta ki az előtte motorozó referenciapontot. A leggyorsabbak mégsem ők, hanem a Ducatik voltak a végén. Quartararo körét ugyanis először Bagnaia, majd a legvégén Zarco is megjavította. A francia 1.30.568-as ideje több, mint fél másodpercet faragott a tegnapi pályacsúcson.

Miller személyében egy harmadik Ducati is van a legjobb 10-ben, és némi meglepetésre ezúttal Hondából is 3-an már a Q2-ben vannak, hiszen Marquez mellett Pol Espargaro és Nakagami is odaért. Nem fért viszont a Q1-be Martin, és Mir sem, így nekik már a Q1-ben meg kell küzdeni a bejutásért.

MotoGP 3. szabadedzés végeredmény

1 Johann Zarco Pramac Racing Ducati 01’30.537 0.000
2 Francesco Bagnaia Ducati Lenovo Team Ducati 01’30.568 0.031 / 0.031
3 Fabio Quartararo Monster Energy Yamaha  Yamaha 01’30.682 0.145 / 0.114
4 Marc Marquez Repsol Honda Team Honda 01’30.785 0.248 / 0.103
5 Jack Miller Ducati Lenovo Team Ducati 01’30.837 0.300 / 0.052
6 Aleix Espargaro Aprilia Racing Aprilia 01’30.986 0.449 / 0.149
7 Takaaki Nakagami LCR Honda IDEMITSU Honda 01’31.062 0.525 / 0.076
8 Alex Rins Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 01’31.087 0.550 / 0.025
9 Pol Espargaro Repsol Honda Team Honda 01’31.102 0.565 / 0.015
10 Jorge Martin Pramac Racing Ducati 01’31.151 0.614 / 0.049
11 Maverick Viñales Aprilia Racing Aprilia 01’31.169 0.632 / 0.018
12 Joan Mir Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 01’31.228 0.691 / 0.059
13 Luca Marini Mooney VR46 Racing Team Ducati 01’31.228 0.691 / 0.000
14 Brad Binder Red Bull KTM Factory Racing KTM 01’31.353 0.816 / 0.125
15 Marco Bezzecchi Mooney VR46 Racing Team Ducati 01’31.403 0.866 / 0.050
16 Enea Bastianini Gresini Racing MotoGP Ducati 01’31.539 1.002 / 0.136
17 Fabio Di Giannantonio Gresini Racing MotoGP Ducati 01’31.593 1.056 / 0.054
18 Miguel Oliveira Red Bull KTM Factory Racing KTM 01’31.699 1.162 / 0.106
19 Franco Morbidelli Monster Energy Yamaha  Yamaha 01’31.716 1.179 / 0.017
20 Andrea Dovizioso WithU Yamaha RNF Yamaha 01’31.847 1.310 / 0.131
21 Remy Gardner Tech3 KTM Factory Racing KTM 01’31.887 1.350 / 0.040
22 Alex Marquez LCR Honda CASTROL Honda 01’32.002 1.465 / 0.115
23 Raul Fernandez Tech3 KTM Factory Racing KTM 01’33.083 2.546 / 1.081
24 Darryn Binder WithU Yamaha RNF Yamaha 01’33.241 2.704 / 0.158