2024. március 29. 12:34
KezdőlapWheelieBritish Talent Cup - elképesztő befutó: 2 versenyző teljesen egyszerre a célban!

British Talent Cup – elképesztő befutó: 2 versenyző teljesen egyszerre a célban!

Bár a a brit tehetségkutató sorozatról nem szoktunk tájékoztatást adni, de a hétvégi futam végeredménye mellett nem tudunk szó nélkül elmenni. A csapattársak, Johnny Garness és Carter Brown megosztoztak a győzelemben, mivel a Honda British Talent Cup futamán teljesen egyszerre szelték át a célvonalat – ez volt az első a sorozatban és az első a BSB paddockban 1995 óta.

A vasárnapi Donington Parkban megrendezett British Talent Cup futamon a két vezető pontosan egyszerre haladt át a célvonalon a futam után. Mivel egyértelmű győztest nem lehetett megállapítani, a végén ketten ünnepeltek.

Annak érdekében, hogy Nagy-Britanniában jelentősen javuljon a fiatal tehetségek támogatása, és a legnagyobb tehetségek felkészüljenek a Moto3-as világbajnokságra, néhány éve a Dornával együttműködve elindították a Brit Tehetségkupát. A sorozatban a fiatalok Honda NSF250R motorokkal versenyeznek, így minden versenyzőnek azonos a tárháza.

2018-ban az első szezont a Brist Superbike részeként rendezték meg. 12 és 17 év közötti gyerekek és fiatalok indulhatnak. Olyan versenyzők kerültek ki a sorozatból, mint Rory Skinner és Scott Ogden. Skinner lett az első pilóta, aki 2018-ban megnyerte a kupát – azóta a Brit Superbike bajnokságban is sikereket ért el. Ogden idén pedig már a Moto3-ban versenyez.

A brit tehetségkutató sorozat a múlt hétvégén nagy izgalmakat hozott. A Donington Parkban rendezett második futamon egy nagyobb csoport küzdött a győzelemért. A csapattársak, Johnny Garness és Carter Brown (MLav VisionTrack Academy) teljesen egyszerre hajtottak át a célvonalon.

A célfotó sem tudott dönteni: mindkét Honda-pilóta pontosan ugyanabban a pillanatban haladt át a célvonalon, és a sorozatban először két győztest avattak, a BSB paddockban pedig először 1995 óta.

Azért azt is jegyezzük meg, hogy a harmadik helyezett, Kiyano Veijer sem volt túl messze tőlük, mindössze 0,105 másodperccel követte a két győztest.