back to top
2024. október 16. 06:15
KezdőlapMotoEMugello - Aegerter zsinórban a második futamot nyerte

Mugello – Aegerter zsinórban a második futamot nyerte

A svájci versenyző egy körrel a futam vége előtt még ötödik helyen állt, de sikerült győznie és már két MotoE futamgyőzelmet zsebelt be a sorozatban.

A FIM Enel MotoE Világkupa mugellói hétvégéjének első futamán Dominique Aegerter annak ellenére szerezte meg a győzelmet, hogy az utolsó körben az ötödik helyről indult.

Bár a svájci versenyző szerezte meg a győzelmet, a helyi szurkolóknak is volt oka az örömre – Matteo Ferrari a második helyen ért célba, míg az olasz Andrea Mantovani a harmadik helyet csípte meg a kockás zászlónál – bár ezt később büntetés miatt elvették tőle.

A versenyzők vizes gumikon érkeztek a rajtrácsra, majd slick gumikra váltottak, mivel ekkor csak nagyon gyenge eső esett. Amikor kialudtak a lámpák, Kevin Zannoni, aki az első sor közepéről indult, vezette a mezőnyt a San Donatoban (1-es kanyar), Ferrari követte, míg a pole pozíciót megszerző Aegerter a harmadik helyre esett vissza.

A 2. körben Aegerter vezetett Ferrari és Zannoni előtt, ahol nagy szélárnyékharc kezdődött; Aegerter újra az élen volt az 1. kanyar után. Ezután Granado megelőzte a svájcit.

A 3. körben Granado vezetett Aegerter és Ferrari előtt, aki 0,3 másodpercet veszített. Aegerter és Granado között pedig ment az adok-kapok a győzelemért. A 4. körben azonban Aegerter már a negyedik helyen motorozott, majd még egy helyet veszített, így a következő körben már Ferrari, Granado, Alcoba, Canepa, Aegerter sorrendben haladt az első ötös. A svájci ezután rövid féktávot vett és visszaért az első helyre. Ezután megtartotta pozícióját az élmezőny elején és egy kicsit elhúzott, hogy az utolsó kanyarból kis előnnyel jöhessen ki. Ferrari a szélárnyékot kihasználva szeretett volna előzni, de ez nem sikerült neki. A harmadik végül Mantovani látta meg a kockás zászlót.

Mantovani azonban a futam után büntetést kapott a stewardoktól. Alacsony abroncsnyomás miatt kizárták a versenyből, így Eric Granado örökölhette meg a harmadik helyet.

Aegerter újabb futamgyőzelme azt jelenti, hogy a svájci pilóta 20 pontra növelte előnyét a FIM Enel MotoE világbajnoki tabella élén Granadóval szemben és zsinórban a hetedik elsőségét zsebelte be – 5 alkalommal a Supersport világbajnokságon, míg 2 alkalommal a MotoE sorozatban aratott győzelmet.

„Ez fantasztikus, egy újabb győzelem, a hetedik győzelmem zsinórban, hiszen megnyertem a második MotoE futamot Le Mans-ban, majd az utolsó öt versenyt a Supersport világbajnokságon” – mondta Aegerter. „Nagyszerű érzés újra a dobogó legfelső fokára állni a MotoGP-ben.”

„Itt Mugellóban vezetni egyedülálló, a verseny tényleg csodálatos volt” – mondta a svájci „Szerencsénk volt az időjárással, mert előtte volt egy-két körünk esőben. Ezután esőgumikon indultunk, de öt perccel a rajt előtt slickekre váltottunk. Nem ismertük a pálya pontos állapotát, de szerencsére száraz volt”.

Aegerter így nyilatkozott a versenyről: „A hat kör alatt kemény szélárnyékcsatákat vívtunk, különösen az 1 km-es célegyenesben. Nehéz volt jó taktikát kitalálni. Egyszerűen csak keményen nyomtam minden körben. Az utolsó körben nagyon későn tudtam fékezni; így sikerült három-négy versenyzőt megelőznöm egyetlen kanyarban. Ez egy kicsit őrületes volt. De jó volt újra látni az olasz szurkolókat a lelátón.”

Mugello – MotoE 1. futam végeredménye:

1 Dominique AEGERTER Dynavolt Intact GP MotoE
2 Matteo FERRARI Felo Gresini MotoE 0.033
3 Eric GRANADO LCR E-Team 0.245
4 Mattia CASADEI Pons Racing 40 0.975
5 Marc ALCOBA Openbank Aspar Team 0.983
6 Niccolo CANEPA WithU GRT RNF MotoE Team 1.063
7 Miquel PONS LCR E-Team 1.656
8 Kevin ZANNONI Ongetta SIC58 Squadracorse 1.742
9 Hector GARZO Tech3 E-racing 2.338
10 Kevin MANFREDI Octo Pramac MotoE 2.616
11 Hikari OKUBO Avant Ajo MotoE 6.337
12 Xavi FORES Octo Pramac MotoE 6.644
13 Alessio FINELLO Felo Gresini MotoE 7.005
14 Alex ESCRIG Tech3 E-racing 9.847
15 Massimo ROCCOLI Pons Racing 40 13.374
16 Maria HERRERA OpenBank Aspar Team 13.795
Utólag kizárták a versenyből:
Andrea MANTOVANI
WithU GRT RNF