back to top
2024. október 15. 07:48
KezdőlapMotoGPPol Espargaro: Még mindig gond van az első gumival

Pol Espargaro: Még mindig gond van az első gumival

A spanyol elégedett a hazai pályán elért 10. rajthellyel. Célja viszont, hogy ideiglenes csapattársánál jobb eredménnyel zárja a mai futamot.

Marc Márquez távollétében a Honda ismét Stefan Bradlt kérte fel a nyolcszoros világbajnok helyettesítésére.  Pol Espargaro elsődleges célja, hogy a németnél előkelőbb helyezéssel zárja a barcelonai futamot. Nem lesz könnyű dolga, hiszen a rekkenő hőség minden pilóta dolgát megnehezítheti ma. Ezen kívül több pilóta is panaszkodott a pálya állapotára. A Hondánál továbbra is fennáll az a probléma, hogy nagyon könnyen elmehet a motor eleje, ha nagyobb kockázatot vállalnak a versenyzők.

„A délelőtti harmadik szabadedzésen könnyebb dolgom volt szombaton, mint délután. A nap második felében szinte lehetetlen támadást indítani. Napszaktól is függ most minden. Két alkalommal is kiszélesítettem az egyes kanyart. Délelőtt könnyebb ugyanazokat az időket motorozni körökön keresztül, de délután annyira meleg lesz, hogy a hőség ellehetetleníti ennek lehetőségét.” – kezdi Espargaro.

„A motor eleje meglehetősen instabil, és a hátulja sem segít irányban tartani azt. Nem alapozhatunk arra, hogy majd a hátsó tapadás az aszfalton tart minket. Az állandó hajszában benne van a bukás lehetősége, ilyen körülmények között meg pláne. Ez a motorunk gyenge pontja.”

„Amint a határon próbálunk menni, elmegy a motor eleje. 50 fokos aszfalt esetében rendkívül nehéz vezetni, ahogyan tempót találni a kanyarkijáratokon. Az is a problémához tartozik, hogy ilyenkor leblokkol a hátsó kerék, szóval sok választásunk nincs. Még mindig gond van az első gumival, és ez okozza minden további problémánkat.”