2024. február 29. 12:04
KezdőlapSuperbikeRabat helyettesíti Misanóban a Puccetti sérült versenyzőjét

Rabat helyettesíti Misanóban a Puccetti sérült versenyzőjét

Tito Rabat tavaly a Superbike-világbajnokságban versenyzett, és helyettesként most is ott lesz, a megsérülő Lucas Mahias helyén.

Lucas Mahias a Puccetti egyetlen versenyzőjeként vágott neki a 2022-es Superbike-világbajnoki szezonnak. A szezon első két hétvégéjén Mahias kétszer-kétszer tudott pontot szerezni. A legutóbbi WSBK-hétvégén, Estorilban az első versenyen nem tudott pontot szerezni, majd a Superpole-versenyenk kiesett. Ez utóbbiban meg is sérült, a harmadik futamon már nem tudott indulni. A francia sérülése pedig azóta sem jött rendbe.

Ennek megfelelően Mahias helyettese a tavaly még teljes szezonban itt versenyző Tito Rabat lesz. Rabat annak idején, 2014-ben Moto2-es világbajnoki címet ünnepelhetett, a tavalyi Superbike-idény során pedig egy kilencedik hely volt a legjobb eredménye. Az évet még a Barni Ducatiján kezdte meg, a befejezésre viszont már a Puccettinél került sor – pont ott, ahol most is indul. A spanyol jelenleg hazája Superbike-sorozatában versenyez. Rabat szerepeltetése mellett pedig a Puccetti a hazai versenyre egy különleges motorfestéssel is készül.

Nagyon örülök, hogy visszatérhetek ide a Puccetti színeiben. Köszönettel tartozom Manuelnek a belém fektetett bizalomért. Tudom, hogy nekik ez a hazai versenyük, így pláne fontos számukra ez a forduló. Emiatt is nagyon motivált vagyok, hogy segíthessek nekik. Remélem, hogy jó lesz az idő is, hogy az is hozzátegyen egy csodálatos hétvégéhez. Nagyon várom már, hogy ismét az istállóval dolgozhassak, miután tavaly ez nagyon jól sikerült” – mondta el Rabat a lehetőséggel kapcsolatban.

„Nagyon várjuk már, hogy a hazai drukkerek és az összes szponzorunk előtt versenyezhessünk. Az előző két hétvégén a Supersportban dobogóra tudtunk állni, így mindenképpen bizakodva várjuk a hétvégét. A Superbike-ban Lucas Mahias sajnos még nem épült fel teljesen, így Tito Rabat lesz az, akivel nekivágunk Misanónak. Ismeri a csapatot és a motort is. Emellett pedig nagy örömömre szolgál, hogy bejelenthetem a csodálatos, történelmi ELF-festésünket is” – tette hozzá a csapatfőnök Manuel Puccetti.