2024. március 28. 13:46
KezdőlapMotorsportZsigovits Norbert az Erzbergrodeóra készül

Zsigovits Norbert az Erzbergrodeóra készül

Zsigovits Norbert újabb kihívás előtt áll, hiszen láthatjuk őt Ausztriában, az Erzbergrodeón jövő hétvégén.

Áprilisban Zsigovits Norbert hardenduro világbajnoki pontokat szerzett, most pedig közösségi média oldalán számolt be arról, hogy a június 18-19-én megrendezésre kerülő Red Bull Erzbergrodeo indulói között. Megkezdte az edzéseket is, hogy minél felkészültebben érkezzen a népszerű eseményre.

„Az idei évben beneveztem magam az Erzberg Rodeora, ami az egyik leghíresebb enduros esemény. A felkészülés részeként lehetőségem nyílt 2 napot edzeni a verseny helyszínén. 
Nagyon vártam már az edzést, hiszen kiváncsi voltam mire leszek képes a videókban rengetegszer látott feljárókon. A pálya nagyrészét végjárhattuk, mint például a Drei König, Maschine, Carls Dinner, az utóbbi elmondások szerint nagyon nehéz lesz idén, lehetetlen volt ritmust találni rajta. A pályán számomra a gyökeres feljárók okozták a legnagyobb nehézséget, ott még sokat kell fejlődnöm, viszont a nagy egygázas feljárók egészen jól mentek. Természetesen az edzés teljesen más, mint a verseny, itt nyugodtan lehetett menni, de azt gondolom, hogy sokat segített ez a terepszemle, hogy a legjobb eredményt tudjam elérni.
Már nagyon várom a versenyt, ha tehetitek látogassatok ki Ti is jővő hétvégén az Erzberg Rodeora!” – számolt be Norbert a kétnapos edzés tapasztalatairól.
Mi az Erzbergrodeo?
Az Erzbergrodeo a Hard Enduro versenynaptár kiemelt eseménye. A versenyre több mint 1500 versenyző érkezik a világ minden tájáról, hogy megküzdjön az osztrák ércbányában található Iron Giant-tal. Az Erzberg kétségkívül az egyik legkeményebb verseny a világon.
Két napnyi verseny, például a Rocket Ride és két kvalifikációs verseny után az utolsó napon a bánya aljáról rajtol az 500 leggyorsabb versenyző. Négy órájuk van, hogy épségben átérjenek ezen a kimerítő pályán.