back to top
2024. október 08. 15:25
KezdőlapMotoGPBagnaia számára megtiszteltetés (volt) Miller csapattársának lenni

Bagnaia számára megtiszteltetés (volt) Miller csapattársának lenni

Mint ismeretes, Jack Miller a következő szezont már a KTM nyergében kezdi meg. Csapattársa úgy gondolja, az ausztrál az egyik legjobb srác a paddock-ban.

Pár héttel ezelőtt még csak pletyka volt, hogy Jack Miller elhagyja a Ducatit, a napokban azonban világossá vált, hogy a feltételezés nagyon is valós, ezen kívül nyilvánosságra került az is, hogy az ausztrál melyik istállónál folytatja pályafutását.

Miller számára a jelenlegi szezon nem alakul eddig túl jól, pedig a szezont megelőző teszteken úgy tűnt, hogy idén verhetetlen lehet a Ducati. A tavalyi szezonban Bagnaia kezdett halványabban, majd az idény második felére annyira összeszedte magát, hogy végül összetett másodikként zárt, Miller pedig szinte a nyomában, 4.-ként. A gyári Ducati csapat ezzel bebiztosította a gyártói világbajnoki címet 2021-ben.

Pecco Bagnaia a következőképpen üzent csapattársának:

„Megtiszteltetés volt számomra az utóbbi négy évben egy bokszon osztozni veled. Te vagy az egyik legklasszabb srác a paddock-ban. Egyike a leggyorsabb és legtehetségesebb pilótáknak. Még van néhány verseny előttünk, barátom. Nagyon sok szerencsét kívánok neked az új kalandhoz. Biztos vagyok benne, hogy ez jó elégtétel lesz számodra. Köszönöm ‘Thriller’.”