back to top
2024. június 14. 13:59
KezdőlapSuperbikeRinaldi nagyon érzi Misanót

Rinaldi nagyon érzi Misanót

Michael Ruben Rinaldi tavaly mindhárom misanói futamon dobogóra állhatott, egyet meg is nyert. Idén is itt jött az első pódium.

Nem csak Álvaro Bautista futott kiváló versenyt Misanóban szombaton: a spanyol megnyerte a futamot, de a dobogón ott volt csapattársa, Michael Ruben Rinaldi is. Rinaldi dobogójához kellett persze a vb-címvédő Razgatlıoğlu kiesése is, de ettől még a tény az tény: két Ducati állt az első misanói futam dobogóján.

Eleve már az ötödik rajtocka második legjobb időmérős eredménye volt 2022-ben, innen pedig már „csak” egy jó rajt kellett. Az első kör végén aztán Rinaldi már negyedik volt. Innen eljutottunk oda, hogy Razgatlıoğlu kiesett, és látótávolságba került egy dobogós helyezés. A végén aztán nagyot kellett vívnia ezért Axel Bassanival, de szoros küzdelemben végül Rinaldi ért oda harmadiknak.

Nagyon boldog vagyok a verseny kapcsán. Ez egy hihetetlen érzés, pont ez előtt a közönség előtt dobogóra állni” – lelkendezett még tegnap Rinaldi. „Ha magunkra nézek, azt látom, hogy rengeteget tudtunk fejlődni az elmúlt néhány futamon. Nyilván Álvaro teljesítményét látva nekünk még hiányzik valami, de nem is lehetnék most boldogabb. A rajtom nem volt túl jó, és az elején a versenytempóm sem. De azt mondtam magamnak, hogy nyugodtnak kell maradnom és spórolnom kell a gumival. Ez a végül kifizetődött. Mi voltunk ma az agy a versenyen!

Dobogójának köszönhetően a ducatis a tabella hatodik helyéről várja a hamarosan kezdődő két vasárnapi versenyt.