2024. április 16. 09:24
KezdőlapMoto2Semmi vonzó opciót nem talál Marcel Schrötter

Semmi vonzó opciót nem talál Marcel Schrötter

Nagy kérdés, hol folytatja pályafutását 2023-ban Marcel Schrötter. Legyen az Moto2, vagy akár a Superbike, olyan nagyon sok jó hely már most nincs.

Azzal párhuzamosan, hogy 2008-ban és 2009-ben a német bajnokságban versenyzett (és nyert), Marcel Schrötter bemutatkozhatott az akkori legkisebb kategória, a 125-ösök mezőnyében. A német aztán ott volt a 125-ös kategória alkonyán, 2011-ben, a következő évet pedig az újonnan létrejövő Moto3-ban kezdte meg. Fél szezon után viszont már a Moto2-ben kellett keresni a nevét, ahol első (fél)évében még nem tudott pontot szerezni.

Schrötter egyébként azóta a középső géposztályban versenyez, erőfeszítéseit pedig 2018-tól dobogós helyezések és pole-pozíciók is koronázták. Legjobb összetett eredményét 2018-ban és 2019-ben produkálta, amikor egyaránt nyolcadikként zárta az évet. Ami a 2022-es szezont illeti, Schrötter jelenleg jobban áll, mint ahogy ezeket a szezonokat befejezte. Dobogóra ugyan még nem állhatott, de stabil teljesítményének köszönhetően jelenleg a tabella hetedik helyén áll. Lemaradása valamivel kevesebb, mint 60 pont az élen álló hármashoz, Viettihez, Fernándezhez és Ogurához képest. Ha Assenben nem esik ki, akár még valamivel előrébb is tanyázhatna.

Jövő januárban viszont Marcel Schrötter már a harmincat is betölti. Merre tovább? Maradjon a Moto2-ben? Irány a Superbike-világbajnokság? Előbbihez öregnek érzi már magát.

Nem tudom elképzelni magam, ahogy harminc évesen még mindig itt versenyzek. Nem akarok örökre itt maradni” – fogalmazott Schrötter.

Ha nem a Moto2, adná magát a Superbike-világbajnokság, de ott is gyorsan fogynak a helyek. Michael Kories, Schrötter menedzsere még a portugál WSBK-hétvége alatt mondta azt, hogy ott is keresi az opciókat patronáltja számára. Viszont az összes gyári ülés foglalt már most, ahogy ugyanez a helyzet Mirko Giansantiéknál, a GRT Yamahánál. Megvan a maga felállásával a privát csapatok közül a GoEleven és a Barni is, ahogy különösebb oka a Motocorsának sincs a váltásra.

Na de akkor hol van hely?

A legjobb opció Schrötter számára a Bonovo Action BMW lehetne, ahol jelenleg Loris Baz és Eugene Laverty versenyeznek.

Nem döntöttünk még a Bonovo 2023-as felállásáról, ott még minden kérdés nyitott” – mondta el a BMW sportigazgatója, Marc Bongers a speedweek kérdésére.

Bár Schrötter foga nem fűlik ehhez, az Intact GP szívesen folytatná vele. „Marcel kiváló teljesítményt nyújt, folyamatosan erős versenyeket hoz, és mindig javulni tud szombatról vasárnapra. Azt nem tudom, hogy ő maga kategóriát akar-e váltani, ahogy azt sem, hogy melyik a jobb neki. Ezt magának kell eldöntenie” – mondta az istálló részéről a csapatfőnök Jürgen Lingg.

ForrásSpeedweek