péntek, augusztus 12, 2022
MotoGP - 🇬🇧 Brit Nagydíj
MotoGP - 🇦🇹 Osztrák Nagydíj
Superbike - 🇨🇿 Most 1.verseny
Superbike - 🇨🇿 Most 2.verseny
Superbike - 🇫🇷 Magny-Cours 1.verseny
EWC - 🇯🇵 Suzuka 8h
🇬🇧 Brit Superbike - Thruxton 1
KezdőlapMoto2Holland TT - Fernández újra az élen zárt

Holland TT – Fernández újra az élen zárt

Ogura számára hatalmas lehetőséget kínált az asseni futam, hiszen Vietti időmérő edzésen történt bukása miatt az olasz csak a 4. sorból kezdhette a mai versenyt.

- Hirdetés -

Pedro Acosta és Arón Canet távollétében indult el a Moto2-es mezőny. Dixon és Lowes számára nagyszerűen sikerült a rajt, majd az angol feltehetően elfékezte magát, lesodródott a pályáról, és az utolsó helyre esett vissza. Lopez először a második helyre jött fel, majd nem sokkal ezután átvette a vezetést.

- Hirdetés -

Vietti nem rajtolt túl jól, pár pozíciót visszaesett, míg Ogura tartotta magát a negyedik helyen. Egészen addig, míg megfogott egy highside-ot. A 17. helyen tudta csak folytatni a futamot.

Sam Lowes épp a 26. helyen haladt, amikor váratlanul sárga zászlók jelentek meg a hármas szektorban. Az angol esett ki a versenyből.

Mindeközben a mezőny elején, Fernández megfutotta a leggyorsabb kört az 5. helyen, és több, mint 6 tizeddel volt gyorsabb az élen haladó Lopeznél, akit lassan Schrötter kezdett el szorongatni. Az első 8 helyezett 1.3 másodpercen belül rótta a köröket. Aldeguer pályaelhagyás miatt gazdagodott egy hosszú körös büntetéssel, amit gyorsan le is töltött.

12 körrel a vége előtt Marcel Schrötter esett el az 5-ös kanyar közepén, így Arenas állt az élre. Ogura közben megkezdte a felzárkózást, már a 10. helyen haladt, Lopez pedig visszavette a 2. pozíciót. Hatalmas adok-kapok zajlott az élbolyban motorozó versenyzők között. A világbajnoki tabella éllovasa, Celestino Vietti már a 8. helyen haladt, mögötte szorosan Ogura érkezett, és igyekeztek ledolgozni a fél másodperces hátrányukat Beaubier-val szemben.

A futam feléhez érve még mindig Albert Arenas haladt az élen. Vietti felzárkózásának köszönhetően pedig 9 fősre gyarapodott az élboly. Ogura azonban 10 körrel a vége előtt úgy döntött, bevág Vietti elé, hogy csökkentse hátrányát a világbajnoki pontversenyben. Eközben Alonso Lopez kiegyenesítette az első kanyart, így jelentős pozíciókat veszített.

Vietti és Ogura vérre menő csatát vívtak, melynek eredményeképp az olaszt figyelmeztették, hogy ne hagyja el újra a pályát.

Fernández 8 körrel a vége előtt átvette a vezetést. A két élmenő 9 tized előnyhöz jutott a mögöttük zajló csatározás következtében. Vietti feljött a 6. helyre, megfutotta saját legjobb idejét, így megbizonyosodhattunk róla, hogy voltak még tartalékai az olasznak.

Arenas és Fernández előnye nem tartott sokáig. Dixonék gyorsan felzárkóztak rájuk, így újra 5 főssé bővült az élmezőny. A két GASGAS pilóta egymással volt elfoglalva, mikor Ogura átvette a 3. helyet. Vietti szintén hatalmasat hajrázott 4 körrel a leintés előtt, Beaubier pedig kicsúszott.

Ogura úgy vágta át magát a többieken, mint kés a vajon. A 15. helyről felzárkózva már a 2. pozícióban haladt. Vietti továbbra is dobálta a piros szektorokat, sikerült felzárkóznia Arenasra. Fernández eközben fél másodperces előnyhöz jutott az élen a mögötte zajló adok-kapoknak köszönhetően.

2 körrel a vége előtt Albert Arenas dobta el a motort, így Vietti kapott egy pozíciót ajándékba. Az utolsó körre fordulva Fernández még mindig fél másodperccel vezetett, és esze ágában nem volt lassítani. Ogura és Dixon csatáztak a második helyért, Vietti pedig a lepattanóra várt.

Végül nem változott a sorrend. Vietti hiába futotta meg a verseny leggyorsabb időt az utolsó körben, kénytelen volt beérni a negyedik hellyel.

A dobogósok tehát Fernández, Ogura és Dixon.

Ha már a futamot tökéletesen teljesítette, miért ne férne bele egy apró hiba a parc fermében Fernándeznek:

A Moto2-es futam végeredménye:

1 Augusto FERNANDEZ Red Bull KTM Ajo KALEX
2 Ai OGURA IDEMITSU Honda  KALEX 0.660
3 Jake DIXON Inde GASGAS Aspar  KALEX 0.725
4 Celestino VIETTI Mooney VR46  KALEX 0.758
5 Bo BENDSNEYDER Pertamina Mandalika  KALEX 1.485
6 Alonso LOPEZ MB Conveyors  BOSCOSCURO 5.417
7 Tony ARBOLINO Elf Marc VDS  KALEX 5.553
8 Joe ROBERTS Italtrans Racing KALEX 7.396
9 Manuel GONZALEZ Yamaha VR46 Master  KALEX 7.589
10 Filip SALAC Gresini Racing  KALEX 7.691
11 Fermín ALDEGUER MB Conveyors  BOSCOSCURO 9.322
12 Jorge NAVARRO Flexbox HP40 KALEX 15.028
13 Somkiat CHANTRA IDEMITSU Honda  KALEX 17.443
14 Jeremy ALCOBA Liqui Moly Intact  KALEX 19.188
15 Barry BALTUS RW Racing GP KALEX 19.256
16 Lorenzo DALLA PORTA Italtrans Racing KALEX 19.898
17 Marcos RAMIREZ MV Agusta Forward  MV AGUSTA 28.669
18 Zonta V. D. GOORBERGH RW Racing GP KALEX 28.787
19 Sean Dylan KELLY American Racing KALEX 44.544
20 Simone CORSI MV Agusta Forward  MV AGUSTA 44.612
21 Keminth KUBO Yamaha VR46 Master  KALEX 50.836
22 Alex TOLEDO Pertamina Mandalika  KALEX 51.009
Nem ért célba:
Albert ARENAS Inde GASGAS Aspar  KALEX 2 kör
Niccoló ANTONELLI Mooney VR46  KALEX 2 kör
Cameron BEAUBIER American Racing KALEX 4 kör
Alessandro ZACCONE Gresini Racing KALEX 11 kör
Marcel SCHROTTER Liqui Moly Intact  KALEX 13 kör
Sam LOWES Elf Marc VDS  KALEX 21 kör