2023. december 02. 10:09
KezdőlapMotoGP17 éves már Nicky Hayden első győzelme

17 éves már Nicky Hayden első győzelme

Szinte napra pontosan 17 éve aratta első győzelmét a MotoGP-ben Nicky Hayden. Hol máshol, mint az USÁ-ban. A második is amerikai lett.

Nicky Hayden annak idején még 2003-ban érkezett meg a MotoGP-be. Első évében bár voltak biztató eredményei, még „csak” dobogóra tudott állni. Az év végén ezzel együtt szép eredményt ért el azzal, hogy ötödikként zárta a szezont. 2004 hasonló mederben zajlott, ekkor ugyancsak a dobogó jelentette a csúcsot. Ebben az évben nem jött ki annyira a szezon végén sem a lépés, Hayden végül nyolcadik lett.

Hogy valami készül, arra 2005 már több jellel is utalt. Egy spanyol kiesés és egy gyengécske kínai futam után Hayden kezdett egyre erősebb versenyeket futni. Ennek a fokozatosan javuló tendenciának a betetőzése pedig a 2005-ös Amerikai Nagydíj lett Laguna Secában.

Hayden az első helyről kezdhette meg a 32 kört, amit aztán ott is fejezett be. Az amerikai közönség ráadásul kettős hazai sikernek örülhetett, hiszen a második Colin Edwards lett. Mindez 17 éve és egy napja történt.

ForrásMotoGP
Varga Ákos
Varga Ákoshttps://p1race.hu
Valentino Rossin nőttem fel, és szerintem ő marad "A" kedvenc versenyzőm. De a MotoGP sem csak és kizárólag ő, hát még az egyetemes motorversenyzés világa! Gyárilag, az egyik végzettségem szerint olasz-spanyol szakos tanár vagyok, így be is tudjátok viszonylag könnyen lőni, merrefelé irányul alapvetően az érdeklődésem... :)