back to top
2025. december 08. 00:20
További
    KezdőlapMotoGPBagnaia: Tudom, hogy Viñales gyorsabb volt nálam

    Bagnaia: Tudom, hogy Viñales gyorsabb volt nálam

    Francesco Bagnaia a múlt héten Silverstone-ban megnyerte idei negyedik MotoGP futamát. Ám a kockás zászlóig a folyamatosan gyorsuló Maverick Viñales ellen kellett küzdenie.

    Maverick Viñales az elmúlt három MotoGP-futamon a leggyorsabb versenyzők között volt. A Sachsenringen az Aprilia technikai problémája miatt kellett feladnia a versenyt. Assenben a spanyol az eddigi legjobb versenyét érte el az RS-GP-vel, és először végzett a dobogón azóta, hogy a noalei gyártóhoz igazolt.

    Silverstone-ban Viñales nagy erős futamot teljesített. A 27 éves versenyzőnek a rajtnál akadtak gondjai, így át kellett verekednie magát a mezőnyön. A futama utolsó szakaszán aztán a Ducati sztárjával, Pecco Bagnaiával kellett megküzdenie, aki végül felülkerekedett apriliás riválisán. Bagnaia azonban tudja, hogy Viñales volt a leggyorsabb aznap.

    „Azt hiszem, ez volt az első alkalom, hogy ilyen küzdelmet vívtam vele. Az egyetlen, amikor ellene küzdöttem, az Misanóban volt még 2020-ban. Akkor azonban kiestem. Maverick nagy nyomást gyakorolt hátulról”mondta az olasz a Silverstone GP után.

    „Most ez más volt, mert csak a végén jött előre. Ha már a rajtnál elöl lett volna, sokkal erősebb lett volna. Biztos vagyok benne, hogy tudott volna különbséget kimotorozni, mert gyorsabb volt nálam. A rossz rajtja miatt vesztett időt.”

    „A verseny utolsó szakaszában remek volt az érzés az első gumival. Ahhoz, hogy Maverick fel tudjon zárkózni rám, hihetetlenül húzta a gázt.” – mondta a világbajnoki harmadik. „Mire utolért engem, a hátsó gumija már teljesen feladta. Ezután újra megelőztem, mert nem tudta tartani az ívet. Teljesen lezártam az ívet, ez volt a győzelem kulcsa.”

    „Próbáltam egyenletesen menni, hogy kímélni tudjam a gumikat. Ennek ellenére nagy nyomást tudtam gyakorolni, és a végén az első gumival előnyt szereztem.”