2024. április 16. 10:43
KezdőlapMotorsportHazatérhetett Nagy-Britanniába súlyos sérülései után Gino Rea

Hazatérhetett Nagy-Britanniába súlyos sérülései után Gino Rea

Gino Rea még a szuzukai nyolcóráson szenvedett súlyos fejsérüléseket, ami miatt egy ideig mesterséges kómában is volt.

A szuzukai nyolcórás hétvégéje során Gino Rea a verseny rajtjáig sem jutott el. A hamarosan 33. születésnapját ünneplő angol motoros még az edzéseken szenvedett olyan súlyos fejsérüléseket, hogy sokáig még az is kérdéses volt, egyáltalán túléli-e balesetét. Rea emiatt ideiglenesen még mesterséges kómába is került, hogy hatékonyabban gyógyulhasson.

Ezt követően aztán a lehetőségekhez képest volt már kommunikálni is, néhány nappal ezelőtt pedig szállítható állapotba került. A család posztja szerint jól persze még mindig nincs, de mostantól otthon, Nagy-Britanniában folytathatja a rehabilitációt. Ennek helyszíne a londoni Neurological Rehab Centre lesz.

Szeptember ötödikén, hétfőn hosszú várakozás után végre hazaszállíthattuk Ginót az Egyesült Királyságba egy speciális repülőgép segítségével. Itt Gino egy intenzív rehabilitációba kezd a lehető legjobb gyógyulás érdekében. Óriási megkönnyebbülés számunkra, hogy otthon, családi körben folytathatja a felépülést. Amint sikerült mindent elrendeznünk vele kapcsolatban, jelentkezünk friss információkkal!” – áll a család által írt Instagram-posztban.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Gino Rea – Official (@gino_rea) által megosztott bejegyzés

Forráscrash.net