2024. április 16. 19:05
KezdőlapSuperbikeBassani: Erősebb vagyok, mint tavaly

Bassani: Erősebb vagyok, mint tavaly

A Ducati versenyzője, Axel Bassani a szombatihoz hasonlóan vasárnap is Top3-as eredményt ért el a Superbike világbajnokság fő futamán Magny-Cours-ban. Az olasz öröme nagy volt, ahogy az önbizalma is.

Bassani tavaly ünnepelhette első dobogós helyezését a világbajnokságon. Szombaton és vasárnap a Ducati versenyzője két harmadik helyet tett hozzá. Ezzel a világbajnokság hatodik helyére lépett előre.

„Próbáltam elöl maradni a versenyben, de Michael és Toprak többet tudott. Nagyon boldog vagyok, mert két dobogós helyezés egy hétvégén hihetetlen számomra és a csapatom számára.” – lelkendezett Bassani a verseny után.

„Most óta jó lépést tettünk. A szezon hátralévő részére most már jó a felállásunk. Megvan a lehetőség, hogy így folytassuk.”

„Erősebb vagyok, mint tavaly. Most már tudom, miért versenyzek jól. Most keményebben fékezünk, és korábban lépünk a gázra.” – viccelődött az olasz.

„Nekem is csak két lábam, két kezem van…Nagyon jó érzésem van a Ducatival kapcsolatban. Hogy ugyanilyen sikerrel járnánk-e egy másik motorral, arra nem tudok válaszolni. Nehéz megmondani, ha nem ismered a motort.”

„Nem szeretem a Superpole futamot. Vasárnap a bemelegítés, a Superpole futam, majd a fő futam következik, nincs sok idő. Egyszerűen nem tetszik.” – jegyezte meg kritikusan Ducati versenyzője.