back to top
2024. június 14. 15:04
KezdőlapMotoGPA Bestia készen áll, hogy meghódítsa a tengerentúli helyszíneket

A Bestia készen áll, hogy meghódítsa a tengerentúli helyszíneket

Enea Bastianini nagyon várja azokat a helyszíneket, ahol a koronavírus miatt még nem tudott bizonyítani a Ducatival.

A hétvégi Aragóniai Nagydíjjal intenzív hetek kezdődnek a MotoGP versenyzői számára, hiszen három versenyt rendeznek egymás után – ebből kettőt a tengerentúlon.

„Biztosan nehéz lesz a triplázás, de motiváltak vagyunk.” – tekintett előre magabiztosan Enea Bastianini a spielbergi pole pozíciója és a hazai futamon, Misanóban elért második helye után.

Egy biztos: a MotorLand Aragón fekszik Bastianininek, már öt dobogós helyezést gyűjtött ott a kisebb kategóriákban (hármat a Moto3-ban és kettőt a Moto2-ben). Tavaly MotoGP-újoncként (még az Avintia csapatnál) a 6. helyen végzett.

Bár a „Bestia” 2016-ban megnyerte a Moto3-as versenyt Motegiben, de az elmúlt két évben mind a japán helyszín, mind Buriram törlésre került a koronavírus miatt. A Ducati leendő gyári versenyzője tehát a következő hetekben először fedezi fel ezt a két pályát MotoGP-motorral.

„Nagyszerű érzéseim vannak Aragónnal kapcsolatban, és tavaly jól teljesítettem a MotoGP géposztályban való debütálásom alkalmával. Japánban és Thaiföldön újra fel kell fedeznem a Ducatit, de úgy gondolom, hogy jelenleg minden körülmények között gyorsak tudunk lenni” – hangsúlyozta Bastianini.

„A cél az, hogy a lehető legjobban fejezzük be ezt a triplázást.”