back to top
2024. október 04. 10:33
KezdőlapMotoGPZarco: Nem számítottam ilyen erős tempóra

Zarco: Nem számítottam ilyen erős tempóra

A Pramac Ducati versenyzője, Johann Zarco érte el a legjobb időt pénteken Buriramban. A francia örül, de ugyanakkor lát még javítanivalót.

„Eléggé elégedett vagyok a mai délutánnal.” – jegyezte meg Johann Zarco a burirami FP2-es legjobb ideje után.

„Reggel elég jól kezdtem az edzést, a lágy gumival nem úgy nyomtam a végén, ahogyan azt egy „időmérőn” kellett volna. Elég egyenletes és gyors voltam, de nem elég gyors a Top10-be kerüléshez. Délután jó munkát végeztünk, próbálkoztunk.”

„Még mindig nem vagyok 100 százalékos a fékezésben, ezen a téren javulnunk kell, hogy készen álljunk a versenyre, és hogy harcolni tudjunk a többiekkel.” 

„Az utolsó körben nagyon boldog voltam, jó érzés volt, és elég jó időt mentem. Ez nagyon pozitív, nem számítottam ilyen sebességre az első napon. Szóval boldog vagyok, és remélem, hogy holnap – ha száraz marad a pálya – még egy kicsit javulni tudok, hogy még jobban érezzem magam, és versenyképes maradjak. Ha esik az eső, ez az első hely hasznos lesz, hogy egyenesen a Q2-be mehessünk.”

Nem ez az egyetlen ok, amiért az eső jól jönne a 32 éves pilótának.

„Esős időben is energiát fogunk spórolni, esőben kevésbé megterhelő fizikailag. Itt Thaiföldön olyan meleg lehet, hogy ha az egész hétvégét szárazon motorozunk, akkor vasárnapra kicsit fáradtak lehetünk. Meglátjuk, milyen körülményekkel találkozunk szombaton. Megpróbálok az első sorba kerülni.”

„Úgy gondolom, hogy a Ducati minden szektorban versenyképes lehet. Azonban a 9., 10. és 11. kanyar talán nem fekszik a legjobban nekünk. Meggyőződésem, hogy elég gyorsak lehetünk, ha megtaláljuk a megfelelő beállításokat.”