2024. április 19. 17:29
KezdőlapMoto2Buriram: Arbolino nyerte a mindössze 8 kör után leintett futamot

Buriram: Arbolino nyerte a mindössze 8 kör után leintett futamot

5 perccel a tervezett kezdés előtt csúsztatni kellett a középső géposztály rajtját, ugyanis az addig csak fenyegető esőfelhőből számottevő csapadék kezdett hullani. A csapatoknak gyorsan gumit kellett cserélni, a rajtra ugyanis már szinte állt a víz a pályán. Az élről induló Somkiat Chantra viszont magabiztosan jött el a hazai pályáján a 16 körösre rövidített futamon. Mögötte Beaubier jött fel a második helyre, abban a pillanatban el is esett még az első körben.

Chantra sem örülhetett sokáig, egy körrel később ugyanott ő is kiesett a versenyből. Ekkor Lopez örökölte meg a vezető pozíciót, amit Aron Canet hamar elvett tőle. Féltávhoz közeledve viszont már nem ők, hanem Filip Salac és Tony Arbolino csatáztak az első helyért. A 8. kör végén a célegyenesre fordító kanyarban Salac futott szélesre, így Arbolino meg is előzte. Sokáig viszont nem jutottak, ugyanis már az egyenesben is felúsztak a motorok, így jelezték, hogy a versenyt le kell állítani. Pár másodperccel később pedig lengett is a piros zászló.

Mivel még a rövidített versenytáv kétharmadát sem teljesítették, próbálkoztak az újraindítással, de mivel a körülmények nem javultak, így végleg leintették a futamot. Arbolino nyert Salac és Canet előtt, a versenyzők pedig félpontokat kapnak. Így a bajnoki címért küzdő Ogura és Fernandez között mindössze 1,5 pontra csökkent a különbség.

Végeredmény:

1 Tony Arbolino Elf Marc VDS Racing Team Kalex 15’10.854
2 Filip Salac Gresini Racing Moto2 Kalex +0.251
3 Aron Canet Flexbox HP40 Kalex +3.112
4 Jake Dixon Inde GASGAS Aspar Team Kalex +3.268
5 Alonso Lopez Beta Tools Speed Up Boscoscuro +4.137
6 Ai Ogura IDEMITSU Honda Team Asia Kalex +5.715
7 Augusto Fernandez Red Bull KTM Ajo Kalex +9.862
8 Joe Roberts Italtrans Racing Team Kalex 1 laps
9 Keminth Kubo Yamaha VR46 Master Camp Team Kalex 1 laps
10 Celestino Vietti Mooney VR46 Racing Team Kalex 1 laps
11 Sean Dylan Kelly American Racing Kalex 1 laps
12 Barry Baltus RW Racing GP Kalex 1 laps
13 Taiga Hada Pertamina Mandalika SAG Team Kalex 1 laps
14 Albert Arenas Inde GASGAS Aspar Team Kalex 1 laps
15 Marcel Schrotter Liqui Moly Intact GP Kalex 1 laps
16 Pedro Acosta Red Bull KTM Ajo Kalex 1 laps
17 Zonta Van Den Goorbergh RW Racing GP Kalex 1 laps
18 Bo Bendsneyder Pertamina Mandalika SAG Team Kalex 1 laps
19 Sam Lowes Elf Marc VDS Racing Team Kalex 1 laps
20 Jorge Navarro Flexbox HP40 Kalex 1 laps
21 Alessandro Zaccone Gresini Racing Moto2 Kalex 1 laps
22 Niccolò Antonelli Mooney VR46 Racing Team Kalex 1 laps
23 Marcos Ramirez MV Agusta Forward Racing MV Agusta 1 laps
24 Simone Corsi MV Agusta Forward Racing MV Agusta 1 laps
25 Manuel Gonzalez Yamaha VR46 Master Camp Team Kalex 2 laps
Nem fejezte be a futamot
Lorenzo Dalla Porta Italtrans Racing Team Kalex 3 laps
Jeremy Alcoba Liqui Moly Intact GP Kalex 4 laps
Somkiat Chantra IDEMITSU Honda Team Asia Kalex 7 laps
Fermín Aldeguer Beta Tools Speed Up Boscoscuro 7 laps
Cameron Beaubier American Racing Kalex 8 laps