2024. március 28. 18:33
KezdőlapMoto2Salač: Ezt a dobogót Jasonnek szeretném ajánlani

Salač: Ezt a dobogót Jasonnek szeretném ajánlani

A Moto2 vasárnapi burirami futamát félbe kellett szakítani heves esőzés miatt. Filip Salač a Gresini csapatból sokáig vezetett, de egy hiba után egy hajszállal maradt le a győzelemről. Ennek ellenére nagy volt az öröm a dobogón.

Filip Salač három Moto3-as év után az idei szezonban felkerült a Moto2-es géposztályba az olasz Gresini csapathoz. Legjobb eredménye eddig egy 9. hely volt az augusztusi brit versenyen.

A burirami versenyt először 16 körre rövidítették az eső miatt.  A Kalex versenyzője a 12. helyről rajtolt, és már az első kör után ötödik volt. Az 5. körben átvette a vezetést, amelyet a 8. körben egy hiba után vissza kellett adnia.

Mivel a pályán egyre több volt a víz, a versenyirányítás úgy döntött, hogy a 8. körben leállítja a versenyt. Az időjárás a következő időszakban sem javult, és a MotoGP-futam még mindig a menetrendben volt, a versenyt nem folytatták, fél pontokat osztottak ki. Filip Salač így első dobogós helyezését ünnepelhette a Moto2-es géposztályban.

„Ez a legjobb eredmény, amiről álmodhattunk Buriramban. Szeretném megköszönni a csapatnak ezt az eredményt, mert tökéletes motort készítettek fel erre a versenyre. Különösen ilyen nehéz körülmények között és az utolsó pillanatban.” – sugárzott a cseh versenyző.

„Még mindig nem tudom elhinni, mert nem számítottam arra, hogy idén még a dobogón leszünk. Most szeretnénk a lehető legjobban befejezni a szezont – úgy, ahogyan itt befejeztük.”

„Bosszús vagyok magamra, amiért elkövettem azt a hibát. Ez a győzelembe került nekem – egy valóra vált álom lett volna itt nyerni.”

„Még mindig nagyon elégedett vagyok az eddig elvégzett munkával. Szeretnék köszönetet mondani a családomnak, a szponzoraimnak és az egész csapatomnak. Ezt a dobogót Jasonnek szeretném ajánlani.” – mondta a Gresini versenyzője, aki a 2021-ben Mugellóban elhunyt Jason Dupasquier legjobb barátja volt.