back to top
2024. június 14. 14:24
KezdőlapSuperbikeRazgatlıoğlu térdkoptató nélkül ment az időmérő egy részében

Razgatlıoğlu térdkoptató nélkül ment az időmérő egy részében

A Superbike-világbajnok Toprak Razgatlıoğlu szezonbeli kilencedik győzelmét aratta az első futamon Portimãoban. Az összesített tabellán azonban 54 pont a hátránya a második helyen végző Álvaro Bautista mögött.

Az első Superbike-futamot 21-ről 14 körre rövidítették a versenyszervezők, mert a 300-as géposztályban Victor Steeman súlyos balesetet szenvedett.

Az első öt kört Jonathan Rea vezette. Ezután Toprak Razgatlıoğlu vette át az irányítást, és nem is adta át azt egészen a kockás zászlóig. A török 0,657 másodperces előnnyel ért Bautista előtt és így idei kilencedik, összességében 27. futamgyőzelmét aratta.

„Az első körökben nem nyomtam, kíméltem a hátsó gumit, és figyeltem, mit csinál Johnny” – mondta a világbajnok. „Amint elmentem mellette, a saját ívemen mentem. Tudtam, hogy a tempóm nagyon erős. Az utolsó öt körben láttam mekkora az előnyöm, és sokkal nyugodtabban motoroztam. Az utolsó két körben Bautista közelebb jött, de emiatt nem kockáztattam, és folytattam a tempómban. Barcelonában Bautista háromszor nyert – így azt mondtam magamnak, hogy elég volt, Portimãoban nyernem kell.”

A kvalifikáción a török egy fontos dologról feledkezett meg. „Elfelejtettem mindkét térdkoptatót” jegyezte meg. „Beszélgettem a csapattal és elfelejtettem őket. Aztán Locatelli mögött motoroztam, az első kanyarban kidugtam a térdem és majdnem megcsúsztam. Aztán összeszedtem magam és úgy motoroztam, mint Tom Sykes, stop and go. A leggyorsabb körömet a térdkoptató nélkül tettem meg. Amikor a következő körben feltettem, már nem tudtam jó időt menni. Talán a következő Superpole-ban újra így fogom csinálni. Amúgy sem szeretek az első helyen állni a rajtrácson, mert az extra stressznek tesz ki a versenyen.”

A török ejtett néhány szót a 300-as kategórában bukó Steemanról is: „Ma nem vagyok igazán boldog, mert a 300-as kategóriában Steeman ma nagyot bukott, és várjuk a jó híreket. „

Razgatlıoğlu 36 futamból 25 után 360 ponttal áll a második helyen, 54 ponttal a listavezető Bautista mögött.  „Nem tesz jót a bajnokságnak, hogy mindig Álvaro, Johnny és én harcolunk” – mondta a Yamaha sztárja. „Jobb lenne, ha többen tudnának nyerni. A tempó idén sokat fejlődött. Talán jövőre mások is az élen lehetnek, Bassani sokat jött előre.”