2024. március 28. 16:35
KezdőlapSuperbikeRea: A dobogó volt a célunk

Rea: A dobogó volt a célunk

A Kawasaki versenyzője, Jonathan Rea számára ez volt az első Superbike világbajnoki futam a mandalikai pályán szombaton. Bár kezdetben reménykedett abban, hogy a mezőnyben előrébb végez, végül csak a harmadik lett.

Jonathan Rea a második helyre motorozott a szombati Superpole-ban Indonéziában. Az északír azonban több mint egy másodpercet veszített a pole pozíciót megszerző Toprak Razgatlıoğluval szemben. Ennek ellenére a Kawasaki versenyzője reménykedett abban, hogy előrébb léphet a versenyen.

Végül azonban a világbajnokságot vezető Álvaro Bautistának, valamint Topraknak is teret kellett engednie, így végül csak a 3. hely és 16 világbajnoki pont maradt számára. A világbajnokság megnyerésének lehetősége most már szintén lekerült az asztalról. Ami korábban csak elméletileg lett volna lehetséges, az most már nem lehetséges, mert Rea 102 ponttal van lemaradva Bautistától.

„A dobogó volt a célunk. Persze lehetett volna a második hely is a végén, de nem is számítottam arra, hogy Toprakot ilyen messze lesz tőlem.” – számolt be Rea az első futam utáni interjúban.

„Négy-öt kör után azt gondoltam, hogy talán tudom tartani a tempót. Amikor azonban a tapadás hirtelen csökkent, a motor másképp viselkedett. Az 5. és 8. kanyar közötti szakaszon rendkívüli nehézségeim voltak.”

„A verseny előtt a legnagyobb gondot az első gumik jelentették, mert tönkretettük az első abroncsokat. A Parc Ferme-nél láttam, hogy a gumiabroncs nincs jó állapotban, de nem sokkal rosszabb, mint a többi.”

„Pénteken rövidebb távval dolgoztunk, hogy a lehető legjobb tapadást érjük el, viszont alig tudtam így motorozni. Olyan motorra van szükségem, amely stabil és elöl van a súlya.”

„Most már nyugodtabb voltam, és megtanultam, hogy itt tényleg a határ az határ. Nem próbálkozhatsz azzal, hogy ‘na csak még egy métert’, mert akkor hibákat követsz el.”