2024. március 29. 06:47
KezdőlapMotoGPLorenzo: Talán túl következetlen versenyzők voltak eddig a Ducatinál

Lorenzo: Talán túl következetlen versenyzők voltak eddig a Ducatinál

A Ducati Lenovo csapat 2023-ban Pecco Bagnaiával és Enea Bastianinivel vág neki a szezonnak. Jorge Lorenzo úgy látja, hogy a Borgo Panigale-i gyár bonyolult feladat előtt áll.

Jorge Lorenzo a milánói EICMA vendége volt. A GPone.com-nak adott interjúban az ötszörös világbajnok (3x MotoGP, 2x 250) kifejtette, hogy a Ducati miért szerezte meg a régóta áhított világbajnoki címet a MotoGP géposztályban a 2022-es szezonban, és hogyan értékeli a helyzetet a csapat új felállását illetően.

„A Ducati 15 év után végre ismét világbajnok lett. Eddig vagy a következetesség, vagy az eredmények hiányoztak, pedig évek óta talán a legteljesebb csomaggal rendelkeznek. Azt is el kell ismerni viszont, hogy talán túl fiatal vagy túl következetlen versenyzőik voltak a csapatnál. Peccónak idén sikerült megtalálnia azt az állandóságot, ami elengedhetetlen, ha világbajnok akar lenni. Örülök neki, Gigi Dall’Ignának és a Ducatinak, akik egy hihetetlen motort építettek.” – tisztázta Lorenzo.

A valenciai tesztek során a „Bestia” 0,063 másodperccel megelőzte csapattársát, Bagnaiát. A négyszeres MotoGP-futamgyőztes a szezonzárón a harmadik helyért vívott világbajnoki csatában Aleix Espargaró ellen győzött, és azon van, hogy világbajnoki reményekkel vágjon neki a 2023-as idénynek.

Lorenzo úgy véli, hogy bár Bagnaia és Bastianini nagyon erős duó lesz, ez problémát is jelenthet a Ducati számára.

„Bastianinivel és Bagnaiával nem lesz olyan könnyű dolga a Ducatinak, mint Millerrel és Bagnaiával. Miller gyors versenyző, de hiányoztak a döntő tizedmásodpercek. Bastianini viszont – bár más stílusban motorozik – de a sebessége megvan. Szerintem Bagnaia erősebb a verseny elején, de Bastianini általában visszaveri őt a futam második részében. Mindketten hasonló szinten vannak. Ha a Ducati ezt tudja kezelni, akkor egy nagyon erős párosunk lesz.”

„A nap végén mindenki magáért küzd. Minden gyári versenyző célja, hogy gyors és versenyképes legyen.”