back to top
2024. október 13. 05:55
KezdőlapMoto2Teljes rettegésben várta az idényzárót az újdonsült világbajnok

Teljes rettegésben várta az idényzárót az újdonsült világbajnok

Augusto Fernández, a Moto2-es kategória idei világbajnoka elárulta, a rá nehezedő nyomás miatt mindentől félt. A spanyol versenyző optimistán tekint a MotoGP-bemutatkozásra, és a múltbeli kihívásokról is beszélt.

Augusto Fernández nem kis részben az idei Moto2-es kategóriában szerzett világbajnoki címének köszönhetően jövőre már a MotoGP-ben kap lehetőséget. A 25 éves versenyző egészen az utolsó futamig kiélezett párharcot vívott riválisával, amit nem volt könnyű kezelnie, de végül nem ő volt az, aki hibázott.

Valenciába mindössze 9,5 pontos előnnyel érkezett Ogura Ajjal szemben, így bár nyilvánvalóan a saját kezében volt a sorsa, nem mehetett biztosra hazai pályán. A verseny elején ráadásul virtuálisan fél pontra csökkent a különbség, utána viszont ő örülhetett. Már a célba érés előtt tudta, hogy világbajnok, hiszen a japán pilóta bukott, miközben Pedro Acostával csatázott a győzelemért, így Fernándezről lekerült az óriási teher.

Tényleg nagy volt a nyomás, mindentől féltem – idézte fel a szezonzáró előtti, illetve alatti időszakot a spanyol motoros. – Próbáltam mindent úgy csinálni, mint máskor, de nem volt könnyű. [Amikor Ogura elesett] azt mondtam, »ennyi volt, világbajnok vagyok«. Nem igazán voltam tudatában annak, hogy mit csináltunk, de egy álom vált valóra.”

Ellentétben az idei évvel, amikor öt újonc is bemutatkozhatott, 2023-ban Fernández lesz az egyetlen elsőéves a MotoGP-ben. A Moto2 világbajnoka a Tech3-nál debütálhat, amely a KTM leányvállalatának, a Gas Gasnak a motorjait használja. Éppen ezért nem csak csapattársától, hanem másik két versenyzőtől is rengeteget elleshet.

Mindenki arra vágyik, hogy MotoGP-versenyző legyen, és úgy gondolom, hogy nagyon jó csapatom van – jelentette ki. – Csapattársként Pol [Espargaró] rengeteg tapasztalattal rendelkezik, és még ott van Brad [Binder] és Jack [Miller] is a KTM csapatában, akiknek szintén nagy a rutinjuk. Alig várom, hogy sokat tanuljak ezektől a srácoktól.”

Fernández viszonylag idősen került fel a MotoGP-be, mindez azonban nem véletlen. Legtöbb kollégájával ellentétben az ő családja nem engedhette meg magának, hogy a hagyományos ösvényt járják, és csak olcsóbb géposztályokban tudták versenyeztetni a spanyol versenyzőt. 2017-re aztán eljutott a Moto2-ig, de még itt sem ment minden simán.

Hosszú és [a szokványostól] eltérő volt az út – emlékezett vissza. – A normál út túlságosan drága volt a családunknak. Azt nem engedhettük meg magunknak, ezért más kategóriákban próbálkoztunk, amelyek egy kicsit olcsóbbak voltak. Ezeket igyekeztünk megnyerni, hogy lehetőségünk legyen feljebb lépni a következőbe. Aztán még a világbajnokságban töltött éveim is nehezen alakultak, és egy bizonyos ponton már nem élveztem a motorozást, mert nem éreztem jól magam. Az volt karrierem eddigi legnehezebb időszaka. 2021-ben visszatértem a megfelelő szintre, és újra örömömet leltem a versenyzésben. Azoknak a rossz éveknek köszönhetően vagyok ma az a motoros, aki vagyok.”