back to top
2024. október 15. 07:35
KezdőlapMotoGPMarc Márqueznek csúcsmotor sem kell, hogy ismét a bajnoki címért harcoljon?

Marc Márqueznek csúcsmotor sem kell, hogy ismét a bajnoki címért harcoljon?

Álvaro Bautista úgy véli, Marc Márquez jövőre visszatérhet az élmezőnybe, még akkor is, ha nem a Hondáé lesz a legjobb motor. A korábban a MotoGP-ben versenyző idei Superbike-világbajnok Francesco Bagnaiáról is elmondta a véleményét.

Álvaro Bautista 2010 és 2018 között versenyzett a MotoGP-ben, az azt megelőző nyolc évben pedig a 125-ös, illetve a 250 köbcentiméteres kategóriában. Azóta a Superbike-ban indul, ettől függetlenül korábbi kategóriáját is követi, így van némi összehasonlítási alapja, és most el is mondta a véleményét a MotoGP fontos kérdéseiről.

A spanyol versenyző nemrég részletesen összehasonlította a két sorozatot, és ennek során kifejtette, hogy a Superbike-ot megerőltetőbbnek tartja a MotoGP-nél. Bár elárulta, hogy pontosan nem látja át a helyzetet, szerinte utóbbiban jelenleg kevésbé élvezetes a versenyzés, még úgy is, hogy a gyártók, illetve a csapatok nincsenek messze egymástól.

A Superbike vagy a MotoGP jelent nagyobb kihívást? – Bautista elmondja

Kívülről nehéz véleményt mondani – nyilatkozta. – Az érzésem az, hogy az utóbbi időben technikai szempontból közeledtek egymáshoz a motorok. Kisebb a különbség a gyári és a szatellitcsapatok között. Számomra úgy tűnik, hogy a motor szabja meg a határt, és kevésbé a versenyzőn múlik. A tesztidők nagyon közel vannak egymáshoz, de a futamon csak egymás mögött haladnak.”

Bautista a Forma-1-hez hasonlította a MotoGP-t, hiszen a négykerekűek királykategóriája hasonló problémákkal küzdött az elmúlt években, Ebből a szempontból csatlakozott Marc Márquezhez, aki nemrég kijelentette, hogy egyre inkább a motorokon múlik az eredmény, mintsem a versenyzőkön. A 38 éves motoros szerint a Superbike-ban több előzés történik, többek között azért, mert a gumik többféle ívet tesznek lehetővé. Emellett úgy véli, a MotoGP versenygépei hasonló jellegzetességgel rendelkeznek, ellentétben a jelenlegi sorozatával.

Marc Márquezt aggasztja, hogy a MotoGP elindult a „szélsőséges” Forma-1 irányába

Bautistának idén sikerült megnyernie a Superbike-világbajnokságot, aminek köszönhetően a Ducati duplázott: a MotoGP-ben szintén az olasz gyártó pilótája, Francesco Bagnaia ért fel a csúcsra. A spanyol versenyzőt márkatársa bizonyos szempontból saját magára emlékezteti, de egy nála jóval sikeresebb motorost is megemlített.

Pecco egy rendkívül nyugodt motoros, aki keményen dolgozik, és akinek magabiztosság kell a motoron – magyarázta. – Kicsit olyan, mint én. Jól kell éreznie magát [a motoron] ahhoz, hogy nyomni tudja, és képes legyen gyorsan menni. Ha ez megvan, akkor kifejezetten precíz. Csak nézzék meg a versenytempóját, ráadásul nem követ el sok hibát. Ebből a szempontból Jorge Lorenzóra emlékeztet.”

Sokakat foglalkoztat az a kérdés, hogy mi lesz Márquezzel, sikerül-e visszatérnie korábbi formájához, miután a 2020-as szezonnyitón elszenvedett balesete óta már négyszer megműtötték. Bautista optimista ebben a tekintetben, de azt is elmondta, szerinte mire van szükség ahhoz, hogy honfitársa állandósítani tudja a jó eredményeket.

Szerintem igen – válaszolta az erre vonatkozó kérdésre. – Az alapján, amit láttam, egyelőre nem százszázalékos, még úgy sem, hogy már gyors. Ennek természetesebb módon kell jönnie, de számomra úgy tűnik, hogy ez inkább erőltetett. Ha sikerül eljutnia a korábbi szintjére, képes lesz az élmezőnyben harcolni. Még akkor is, ha nem a Hondáé lesz a legjobb [motor].”

Persze azért a japánok motorjának is meg kell ütnie egy bizonyos szintet, amivel kapcsolatban Márquez nem volt túl optimista a valenciai tesztek után. Ráadásul természetesen ott vannak az ellenfelek, többek között az elmúlt két idény világbajnoka, valamint a mostani szezon egyik legkellemesebb meglepetése.

Márquez képes lesz elöl maradni – vélekedett Bautista. – A mostani bajnokság után Bagnaia nagyobb lelki nyugalomra lel, és magabiztosabbá válik. [Fabio] Quartararo esetében sok múlik a Yamahán, és két motorral bonyolultabb lesz [a helyzetük]. [Enea] Bastianiniről sem feledkeztem meg, aki már tavaly is meglepett, 2022-ben pedig kiemelkedő éve volt. Meglátjuk, mire lesz képes a gyári csapatnál.”