A mai napon ünnepli 56. születésnapját Itó Sinicsi, aki négy évtizedben is versenyzett a MotoGP-ben. Pályafutása elején elsőként ért el egy fontos mérföldkövet, hogy aztán Mick Doohant segítse csapattársként. Legnagyobb sikereit a hosszútávú versenyzésben aratta.
1966. december 7-én, azaz pontosan 56 évvel ezelőtt született Itó Sinicsi, aki összesen 67 futamon vett részt a MotoGP-ben, illetve annak jogelődjében. Bár futamot nem nyert, nem mondható sikertelen versenyzőnek, de legnagyobb eredményeit nem a királykategóriában érte el. Igaz, egy rekordot a mai napig ő tart, ráadásul egy nagyon fontos mérföldkövet is neki sikerült elérnie.
Itó 1988-ban debütált hazájának 500 köbcentiméteres bajnokságában, két évvel később pedig meg is nyerte a sorozatot. 1989-ben már a világbajnokság mezőnyében is lehetőséget kapott: szabadkártyával négyszer egymás után részt vehetett a Japán Nagydíjon, ahol nem szerepelt rosszul. Kétszer is pontot szerzett, és sikerült megszorongatnia a mezőny állandó tagjait.
Tehetsége révén 1993-ra állandó ülést kapott a Hondánál. Bár hivatalosan nem ugyanannál a csapatnál indult, mint a két gyári versenyző, Mick Doohan és Daryl Beattie, mindhárman az NSR500-ast vezethették. Általában Itóra hárult a feladat, hogy kipróbálja a gyártó fejlesztéseit, és sokan azt gondolják, hogy mindenki másnál hamarabb megkapta az üzemanyag-befecskendezési rendszert.
A japán pilóta egyáltalán nem szerepelt rosszul: három kiesését leszámítva kivétel nélkül pontot szerzett, Hockenheimben pedig a dobogóra is felállhatott. Ez a hétvége azonban nem erről, és még csak nem is karrierje egyetlen pole pozíciójáról marad igazán emlékezetes, hanem egy fontos mérföldkőről. Ő volt a világbajnokságok történetének első motorosa, aki a mérési ponton átlépte a 200 mérföld per órát, ami kicsit több mint 320 km/h-nak felel meg.
1994-ben Doohan mellé egy másik későbbi világbajnok csapattársat kapott Àlex Crivillé személyében. Erősen kezdett, hiszen az első három futamból kétszer is harmadik lett, Brnóban pedig még ennél is jobban szerepelt: életében először a második helyen ért célba, ráadásul csupán 3,322 másodperccel maradt le az első vb-címét bebiztosító Doohan mögött.
A következő idényben óriási esélye nyílt megszerezni első, és mint később kiderült, egyetlen futamgyőzelmét a királykategóriában, ráadásul pont hazai pályán, Szuzukában. A futamon zuhogott az eső, és Itó ilyen körülmények között alakított ki jelentős előnyt. Hét körrel a vége előtt viszont ő is a körülmények áldozatává vált, amikor bukott és kiesett. A másik tizenkét viadalon viszont nem nullázott, és stabil teljesítménye az összetettbeli ötödik pozícióra volt jó.
1996-ra nagy hátrányba került Doohanékkel szemben, ugyanis a Honda felismerte, hogy Itó mennyire jó fejlesztőpilóta. Éppen ezért ő és Okada Tadajuki kapták meg a Honda NSR500V-t, amely V4-es helyett csupán V2-es erőforrással rendelkezett. Bár a dobogóért így már nem harcolhatott, a futamok nyolcvan százalékán így is pontot szerzett az utolsó teljes szezonjában.
Merthogy innentől kezdve már csak egy-egy futamra ugrott be, jellemzően szabadkártyával. Így tehát csupán az első három évében volt aktív részese a Honda hat idényen át tartó sikersorozatának, de alighanem így is fontos szerepe volt az eredményekben. A következő éveket hazai sorozatokban töltötte, egészen 2000-ig.
Akkor a Bridgestone-nak az 500 köbcentiméteres géposztályába szánt abroncsait tesztelte. Egy évvel korábban elindulhatott a Japán Nagydíjon, ahol a hetedik helyen ért célba, de az igazán nagy dobás a 2002-es szezonnyitón, a négyütemű korszak első versenyén következett.
A szuzukai futamon ugyancsak lehetőséget kapott a Hondától, és Valentino Rossitól mindössze 209 ezredmásodperccel elmaradva a harmadik helyet szerezte meg az időmérőn. A futam elején aztán vezetett is, és sokáig a dobogós helyekért harcolt. Végül aztán Carlos Checa három körrel a vége előtt fosztotta meg attól, hogy 1994 után másodszor is hazai közönség előtt pezsgőzhessen. Még ugyanebben az évben Ausztráliában szintén elindulhatott, ám az kevésbé zárult emlékezetesen, hiszen Itó kiesett a versenyből.
Három évvel később a Ducatihoz szerződött, hogy az olasz istállónak tesztelje a Bridgestone gumijait. A Török Nagydíjon azonban váratlanul szerepelhetett, miután ő helyettesíthette a sérült Loris Capirossit. Ezzel újból történelmet írt, hiszen ő lett a Ducati történetének első japán versenyzője, ám a futam kifejezetten csúnyára sikeredett. A tizenötödik helyről indulva kiugrott a rajtnál, amiért áthajtásos büntetést kapott, ám mivel ezt nem töltötte le, kizárták.
Ezt követően folytatódott az együttműködés az olaszokkal. 2007-ben két fontos esemény is a motegi pályán történt meg vele. Az előszezoni tesztek során akkorát bukott, hogy eltört a combcsontja, majd az idény vége felé újabb futamon indulhatott, miután a Pramac Racing elküldte Alex Hofmannt.
Utolsó futamát 2011-ben teljesítette, ám erről vélhetően szívesen lemondott volna. Abban az évben érte komoly erejű földrengés és cunami Japán keleti részét, és a természeti katasztrófa a fukusimai atomerőműt is megrongálta. Ennek következtében ő, valamint honfitársa, Akijosi Kouszuke is versenyezhetett Motegiben, hogy „kifejezzék támogatásukat” az érintett térség felé. „Remélem, sikerült lelket öntenem a Kelet-Japánban történt katasztrófa áldozataiba” – nyilatkozta a verseny után Itó.
Az akkor már 44 esztendős pilóta a tizenharmadik helyen ért célba. Mindez azt jelenti, hogy első és utolsó királykategóriás pontszerzése között 22 év és 190 nap telt el. Ezt még Rossinak sem sikerült felülmúlnia: az olasz legendának a 2000-es Japán Nagydíjon elért tizenegyedik, és a tavalyi valenciai futamon begyűjtött tizedik pozíciója között „mindössze” 21 év és 219 nap telt el. Itó emellett ráadásul azt is elmondhatja magáról, hogy négy különböző évtizedben versenyzett a legjobbak között.
A japán versenyző egyébként a szuzukai 8 órás versenyen érte el pályafutása legnagyobb sikereit: 1997-ben, 1998-ban, 2006-ban és 2011-ben is megnyerte a viadalt, utóbbit ráadásul úgy, hogy egyszer már visszavonult előtte. Pole pozícióból ennél is többet, egészen pontosan ötöt gyűjtött, amivel beállította Wayne Gardnernek, a királykategória 1987-es világbajnokának a rekordját.