Valentino Rossi elárulta, édesapja, az akkoriban szintén versenyzőként tevékenykedő Graziano nem a legmegfelelőbb módon tanította őt a motorozásra. A hétszeres MotoGP-világbajnok arról is beszélt, hogy miért szerette ennyire a sportágat, és minek a megtanulásához, illetve elfogadásához kellettek neki évek.
Valentino Rossi minden idők egyik legsikeresebb és toronymagasan legnépszerűbb motorversenyzőjeként akasztotta szögre a bukósisakot a MotoGP-ben. Az olasz pilóta összesen kilenc, a királykategóriában hét világbajnoki címig jutott, és szinte minden fontos mutatóban ott van az élmezőnyben, számos rekordot ő maga tart.
Persze ahogyan mindenki másnak, úgy neki is el kellett kezdenie valahol. Abból a szempontból előnyben volt, hogy édesapja Graziano Rossi, aki szintén eljutott a királykategóriáig, a 250 köbcentiméteres géposztályban pedig három győzelmet is szerzett. Igaz, ennek megvoltak a maga árnyoldalai is: a kis Valentinónak olyan dolgokat is végre kellett hajtania, amelyeket mai szemmel vélhetően elborzadva néznénk tudván, hogy mennyire fiatal gyerekről van szó, és alighanem a szülők is bajba kerülnének.
„Nem az volt számára a játék, hogy elvisz engem a parkba vagy a természetbe, hanem motorozni tanított – nyilatkozta a Geopop Pop Corner című műsorában. – Azok más idők voltak. A nyolcvanas években az emberek olyan dolgokat műveltek a gyerekekkel, amiért most letartóztatás járna. Apám különösen őrült volt. Ő is versenyző volt, így már a kezdetektől fogva nagyon veszélyes dolgokra kényszerített. Vajon apám nélkül pilóta lennék? Nem tudom. Arra azonban emlékszem, hogy előtte vezettem, ő pedig boldog volt, aztán összevetettem magam a többiekkel, és rájöttem, hogy megvan hozzá a tehetségem, ez az én dolgom.”
#MotoGPxESPN @ValeYellow46 y Graziano Rossi: ¡la pasión se lleva en la sangre! pic.twitter.com/VPqXDEXavm
— ESPN MotoGP (@MotoGP_ESPN) May 29, 2017
Rossi végül annyira beleszeretett a motorozásba, hogy összesen 22 idényt töltött a királykategóriában, de ha a 125-ös, illetve 250-es idényeket is idevesszük, akkor ez a szám 26-ra emelkedik, ami a legtöbb sportágban elképesztőnek számít. Persze a sikerkorszakban könnyű volt motiváltnak maradnia, de nem csak emiatt élvezte ezt a több mint két évtizedet.
„A motorozás adta öröm, illetve a győzelem által okozott élmény, a világ legjobb versenyzőinek legyőzése egy MotoGP-futamon olyan egyedülálló érzést nyújt, amit csak ott lehet megkapni – magyarázta. – Sok szép dolog van, a szeretet, a család, a gyerekek… fantasztikus, de ez kicsit más. [A motorozásnál] az ember azt mondja, »jó voltam, én bizonyultam a legerősebbnek«, ám ez csak egy szelet, a többit a vezetés öröme teszi ki. Én mindig is így voltam ezzel, még az autókkal és a kismotorokkal is, mindennel.”
Rossiról a legtöbben a sikerre asszociálnak, ám utolsó vb-címét 2009-ben szerezte, vagyis az azt követő 12 év az addigi mércéjével nem volt sikeresnek mondható. Mindezek ellenére egészen 42 éves koráig tagja volt a mezőnynek, ám ehhez alighanem emberileg is fejlődnie kellett, másképpen vélhetően nem tudta volna feldolgozni a vereségeket.
„Mindenkinek nehéz mosolyogva veszíteni, ezt az évek során tanulható meg – fogalmazott. – Különösen akkor nehéz [elfogadni a vereséget], ha az ember hozzászokott a sok győzelemhez. Aztán viszont visszatér a szenvedély, és rájön, hogy ha ezt akarja csinálni, akkor veszítenie is kell, és valószínűleg többször veszít, mint ahányszor nyer. Az ember felteszi magának a kérdést, hogy »van-e kedved hozzá?«, és ha szereti, akkor a válasz igen. Nem bántam meg semmit.”