„Hölgyeim és uraim, Jurgen van den Goorbergh átveszi a vezetést az 500 köbcentiseknél” – hangzik el a TT Circuit körüli bokszokban 2000. június 24-én. A pálya mentén hatalmas üdvrivalgás tör ki. De kezdjük talán a történet legelején.
Jurgen van den Goorbergh 1969. december 29-én született a hollandiai Bredában. Miután megnyerte a holland 250 köbcentis országúti országos bajnokságot, 1991-ben kezdte nagydíjas pályafutását szintén a 250 köbcentis géposztályban. 1997-ben felkerült az 500-asok közé, ahol egy magántámogatott Hondával versenyzett. A MuZ szerződtette, hogy az 1999-es szezonban náluk versenyezzen. Ebben az idényben meglepetésre 2 pole pozíciót szerzett: egyet a katalán pályán (Barcelona), egyet pedig Brnóban. 2000-ben a Mollenaar Racinggel versenyzett.
A 2000-res hazai futamára így emlékszik vissza:
„Egyáltalán nem edzettem jól a 2000-es TT-re, körülbelül tizenharmadik voltam. Ami a sebességet illeti, abban a szezonban nem tudtam tartani a lépést. Az egyenesben tizenöt-harminc kilométer per órával lassabb voltam. A Hondám jól kezelhető gép volt, talán a legjobb a mezőnyben. Sokkal könnyebb is volt, így gyorsabb voltam a kanyarokban, mint a négyhengeres motorok.”
Nem volt könnyű dolga annyi bizonyos, hiszen olyan nagyágyúk vették körül a pályán, mint Kenny Roberts Jr., Valentino Rossi és Max Biaggi, akik négyhengeres gépekkel motoroztak.
„Akkoriban azon kevés versenyzők közé tartoztam, akik Dunlop gumikkal versenyeztek. Volt egy speciális kvalifikációs gumiabroncsuk, amely szupergyors volt. Egy körre elegendő körülbelül. Akkoriban kockázatot vállaltam. Assen a hazai versenyem volt, ott valami extrát akartam véghezvinni.”
Az egyetlen holland volt az 500-asok között, aki 2000-ben is vállalni akarta ezeket a kockázatokat. A rajt előtt úgy tűnt, az időjárás vele van. A pálya vizes volt. Ez a kéthengeres Honda előnyére válik. Assenben mindig meg kell várni, hogy mit hoz az időjárás. A rajtrácson álló pilóták nem tudják, hogy melyik abroncsot válasszák. Egyesek a slickeket választják, mások az esőgumit. Van den Goorbergh intermediate abroncsot szereltetett fel, amely a slick és az esőgumi közötti gumiabroncs.
„Sok kockázatot vállaltam az első körökben. A gumiválasztásom tökéletes volt. Kívülről előztem, ott nagyon jó volt a tapadásom.”
Elérkezett aztán a holland versenyző nagy pillanata. A Ramshoekben két-három versenyzőt előzött meg kívülről, majd a Geert Timmer sikánban már csak Valentino Rossi és Álex Crivillé volt előtte. Van den Goorbergh fejben már látta magát az élen. Bízott a motorban. Rossi és Crivillé mellett úgy megy el belülről, mintha ott sem lennének. A tömeg tombolt, de az öröm nem tartott sokáig, mivel mindössze 11 másodpercig vezetett. Kezdték feladni azok az intermediate gumik, és van den Goorbergh végül csak a 9. helyen zárt.
„Egy pillanatig sem bántam meg a gumiválasztásomat. Ez a verseny felejthetetlen volt. Még mindig minden évben eszembe jut. Azzal, hogy egy ilyen kevés lóerővel rendelkező kéthengeressel az élre álltam a TT-n, azzal tulajdonképpen az összes élversenyzőt egy kicsit megleptem.”
Ez volt vajon a legnagyobb pillanat a holland pályafutásában?
„Egy évvel korábban egy MuZ-zal szereztem meg a pole pozíciót Barcelonában. Még abban az évben Brnóban is sikerült. Ez a kör valójában még látványosabb volt. Ott minden a határon volt. Ott megmutattam, hogy ha megvan a megfelelő anyag, akkor bármi lehetséges. Illetve, amikor a negyedik rajtkockát sikerült megszereznem a TT-n 1997-ben. Aztán Mick Doohan mellett álltam, aki azt sem tudta, hogy ki vagyok.”
2001-ben pedig a Kenny Roberts-Proton csapatnál versenyzett. A 2002-es szezon nem indult jól van den Goorbergh számára, az első 10 versenyen mindössze 21 pontot szerzett. A szezon végén az Ausztrál Nagydíjon érte el legjobb eredményét, az 5. helyen végzett, mindössze három századmásodperccel lemaradva a harmadik Tohru Ukawa mögött.
Ezután 2003 és 2005 között Van den Goorbergh a Supersport világbajnokságban versenyzett. A vizes versenyek szakértőjének tartották. A 2005-ös vizes Sanghaji Nagydíjon van den Goorbergh helyettesítette a sérült Makoto Tamadát. A 19. helyről indult, és a Konica Minolta Honda csapat tiszteletreméltó 6. helyén végzett.
2006-ban és 2007-ben van den Goorbergh MotoGP-gumikat tesztelt a Michelin számára. Versenyzett az Enduro Európa-bajnokságon, a holland trial bajnokságon és a Supermoto versenyeken. Először 2009-ben indult a Dakar-ralin – a 17. helyen végzett, és abban az évben a legjobb újonc volt. 2010-ben Jurgen ismét elindult a Dakaron, de nem ért célba. 2010-ben Jurgen több versenyen is indult és készült a 2011-es Dakarra.
Hazájában igazi nagymenő hírében áll, aki semmitől nem retten meg. Néha olyan terepen motorozik, ahol nem szabadna, így gyakran menekül a rendőrség elől a „Repülő Holland”.
Fia és testvére szintén motorversenyző. A 17 éves Zonta jelenleg a Moto2-es világbajnoki mezőnyt erősíti. Testvére, Patrick 1987-ben debütált a Holland Nagydíjon, majd rá 2 évre állandó résztvevője lett a száguldó cirkusznak. Soha nem végzett a dobogón, de volt néhány kiemelkedő teljesítménye. Legjobb versenyhelyezése egy hetedik helyezés volt a Jarama Circuiton. Ami a pontok tekintetében a legjobb szezonját illeti, az 1993-ban volt, egy VD Goorbergh – Apriliával. A tizenhatodik helyen végzett.