2024. április 16. 06:10
KezdőlapMotoGPLorenzót veri, Rossit nem - mennyire értékes Quartararo idei világbajnoki veresége?

Lorenzót veri, Rossit nem – mennyire értékes Quartararo idei világbajnoki veresége?

A Race.com oldal csokorba szedte a MotoGP, illetve az azt megelőző éra nagy veszteseit a világbajnoki trófeáért való küzdelemben.

A lista természetesen nem teljes, mivel a szerzők azt az elvet követték, hogy minden versenyző csak egyszer szerepelhet a rangsorolásban. A MotoGP folyamatosan az izgalmakról, rivalizálásokról, nagy győzelmekről és nagy vereségekről szól, így nagyon hosszan lehetne nosztalgiázni a múltbéli nagy csatákról.

15. Andrea Dovizioso, 2017

Dovizioso 37 ponttal maradt le Márquez mögött, de a bajnokság matematikailag az utolsó fordulóig nyitott maradt. A Ducati versenyzőjének mindenképpen győznie kellett Valenciában ahhoz, hogy elhódítsa a hőn áhított bajnoki címet. Azonban az olasz versenyző nem bírta el a nyomást és végül bukott a futamon, így Márqueznek elég volt a harmadik hely is hatodik világbajnoki elsőségéhez. A futamon Marc Márquez egy óriási mentést is bemutatott – amennyiben itt bukik, az a bajnoki címébe is kerülhetett volna. Annak ellenére, hogy Doviziosonak nem sikerült elhódítania a trófeát, hatszor győzni tudott a szezonban Márquez ellen, olykor parázs csatákat vívva egymás között.

14. Daryl Beattie, 1995

Mick Doohan 33 ponttal előzte meg riválisát az összesített tabellán.

Mick Doohan 5 évig dominálta a királykategóriát, amiről mi sem árulkodik jobban, mint a pontelőnyök 1994 és 1998 között: 143 pont, 33 pont, 64 pont, ismét 143 pont, 52 pont.

Daryl Beattie 33 pontos veresége nagyon jó eredménynek számított, az ausztrál honfitárs jelentette a legnagyobb kihívást Doohan számára a domináns ötéves időszakban. Egy hiba a vizes pályán Suzukában, valamint kiesések az élről Jerezben és a Nürburgringen, lehetővé tették Beattie számára, hogy a szezon elején 29 pontos előnyre tegyen szert.

Beattie azonban eltörte a kulcscsontját Assenben, Doohan pedig a szezon hátralévő részében megelőzte legfőbb riválisát a tabellán.

Beattie soha többé nem kapott igazi esélyt. Az 1996-os év egy sérülésekkel teli rémálom volt, és a karrierje ezután már csak egy szezont élt meg.

Mick Doohan - Daryl Beattie
Fotó: MotoGP Media

13. Franco Morbidelli, 2020

Morbidelli 13 ponttal maradt le spanyol riválisa, Joan Mir mögött a csonka szezonban.

A 2020-as szezon meglehetősen furcsára sikeredett a COVID-19 járvány következtében. Joan Mir nyerte a bajnoki címet annak ellenére, hogy átlagosan 1 kört vezetett versenyenként. Morbidelli jóval több körön keresztül haladt az élen a bajnokságban, azonban több önhibáján kívüli bukása ahhoz vezetett, hogy a trófea kicsúszott a kezei közül. Ezeken kívül a szezon a Yamaha megbízhatatlanságáról is szólt. Morbidelli a 2019-es gépet hajtotta, míg a többi Yamaha versenyző a 2020-as motoron próbált meg bizonyítani, sikertelenül.

12. Randy Mamola és Freddie Spencer, 1984

Mamola és Spencer 31 és 55 ponttal maradtak le Eddie Lawson mögött.

Az 1984-es szezon meglehetősen furcsa volt – a Yamaha Eddie Lawsonja végül nagyon kényelmesen lett bajnok, mégis Randy Mamola és Freddie Spencer is úgy érezhette, hogy megnyerhető lehetett volna a bajnokság számukra.

Az idény kezdetén a címvédő Spencer egy edzésbaleset miatt kihagyni kényszerült a  szezonnyitót, majd később ismét bukás miatt nullázott. A korábban Suzukin versenyző Mamola a harmadik futamtól kezdve átült egy háromhengeres Hondára, amivel szépen gyűjtögette a pontokat. Spencer számára szerencsétlenül alakult a szezon, melynek kezdetén egy Honda V4-essel versenyzett, majd V3-asra váltott. Az idény számára a győzelmekről és bukásokról szólt. 7 alkalommal tudott rajthoz állni, amiből ötször behúzta a győzelmet. Szezonja idejekorán ért véget, mivel Silverstone-ban eltörte kulcscsontját. Mamola ezután átült egy V4-es motorra és Mugellóban győzni is tudott vele. A szezont végül 3 győzelemmel a második helyen zárta, szemben Lawson 4 sikerével. Az 1984-es idény sok kérdést hagyott maga után, de tudjuk, hogy a ‘mi lett volna, ha…’ kérdéseknek sok értelme nincs. Spencer a következő évadban azonban bebizonyította, hogy sérülések nélkül szinte verhetetlen – 11 indulásból 7 győzelmet aratott és behúzta mind a 250 cm3, mind az 500 cm3-es kategória bajnoki címét.

500 cm3 1983
Fotó: MotoGP Media

11. Kevin Schwantz, 1989

65.5 ponttal maradt le Eddie Lawson mögött.

Schwantz még csak a dobogón sem végzett összesítésben, azonban kieséseit leszámítva elképesztő szezont teljesített. 15 futamból 9 alkalommal tudott a dobogón állni, melyből 6 győzelem volt. Ez a teljesítmény csupán a negyedik helyre volt elég az amerikai versenyző számára. A nullázások közül jó néhány saját hibájából történt, de a Suzuki megbízhatósága is hagyott némi kívánnivalót maga után. Assenben például az élen haladt, majd az utolsó körben a motor megállt alatta.

Íme egy összeállítás Kevin Schwantzról:

10. Phil Read, 1975

8 ponttal maradt le Giacomo Agostini mögött.

Phil Read, “a Sebesség hercege”, elképesztő szezont teljesített 1975-ben, amikor minden célba érkezésénél dobogós helyen intette le a kockás zászló. Azonban ez sem volt elég ahhoz, hogy az MV Agusta nyergében harmadszor is elhódítsa a világbajnoki trófeát. Agostini 4 alkalommal tudott elsőként célba érni a 9 futamon, így övé lett a bajnoki cím, ami egyben utolsó elsőségét jelentette pályafutása során.

Phil Read - Giacomo Agostini
Fotó: MotoGP Media

9. Kenny Roberts Jr, 1999

47 ponttal maradt le Álex Crivillé mögött.

A Suzuki 42 versenyéből csupán 5 top5-s helyezést ért el Kenny Roberts Jr. érkezése előtt. Az amerikai versenyző rögtön az első futamán a dobogó legfelső fokára tudott állni a japán márka nyergében, majd a következő futamon ismét övé lett az első hely. Doohan Jerezben olyan súlyos sérülést szenvedett, ami pályafutása végét is jelentette egyben, így Roberts abban bízhatott, hogy egyenes az út számára a trófea elhódításáig. Azonban álmai szertefoszlottak az 1999-es szezon során, hiszen bukások következtek az amerikai versenyző számára. Crivillé erős formát mutatott eközben, csupán 2 alkalommal nem sikerült célba érnie és a hatodik helynél rosszabb helyezése nem volt. Roberts 4 futamgyőzelme állt szemben Crivillé 6 elsőségével, illetve az amerikai számára több olyan futam is adódott, amikor a top10-en kívül ért célba. 2000-ben azonban Roberts már nem talált legyőzőre.

Kenny Roberts Jr.
Fotó: MotoGP Media

8. Dani Pedrosa, 2012

18 ponttal maradt le Jorge Lorenzo mögött.

Dani Pedrosa sikeres szezont teljesített 2012-ben, de ez sem volt elég ahhoz, hogy megszerezze a hőn áhított trófeát. 7 győzelme ellenére Jorge Lorenzo maga mögé utasította a Honda versenyzőjét. Pedrosa csapattársa ebben az évben nem más volt, mint Casey Stoner, aki kezdetekben erősebbnek bizonyult spanyolt csapattársánál, így méltán gondolhatta a közönség, hogy ő lehet Lorenzo legfőbb kihívója. Stoner Indianapolisban elszenvedett bokasérülése azonban végleg megpecsételte az ausztrál bajnoki címért folytatott küzdelmét. Közben Pedrosa felvette a fonalat, az indianapolisi hétvége után 7 futamból 5 alkalommal győzni tudott. Az egyik legemlékezetesebb pillanat Brnóban következett, ahol Lorenzóval szemben egy utolsó körös csörtében sikerült felülkerekednie. Egy misanói nullázás némileg megtörte a lendületet, majd az ausztráliai bukás (az élről esett ki) pontot is tett a világbajnoki címért folytatott küzdelem végére, Lorenzóé lett a korona.

7. Wayne Rainey, 1993

34 ponttal maradt le Kevin Schwantz mögött.

Rainey 1992-ben megszerezte harmadik bajnoki címét, a következő szezonban azonban kemény ellenfelet talált magának Schwantz személyében. Annak ellenére, hogy Schwantz verhetetlen volt a kvalifikációkon, úgy tűnt a bajnoki cím Rainey-hez kerül. A szuzukai futam nagyon szoros eredményt hozott kettőjük között, mindössze 0.086 másodperc választotta el a riválisokat egymástól, Rainey javára. Az ilyen futamokkal folyamatosan nyomás alatt tudta tartani suzukis ellenfelét, aki Silverstone-ban bukott és úgy tűnt, hogy a Yamaha versenyzője könnyedén nyerheti a bajnokságot. Azonban ez egy pillanat alatt szertefoszlott, amikor Misanóban bukott, aminek következtében deréktól lefelé lebénult.

Rainey az idei esztendőben újra motorra ülhetett, Goodwoodban, ahol 500 cm3-es Yamahája nyergében szerepelt (Doohan, Schwantz és Roberts társaságában).

Kiakadt a legendamérő Goodwoodban

6. Kenny Roberts, 1983

2 ponttal maradt le Freddie Spencer mögött.

Kenny Roberts pályafutása igazán hatékonynak bizonyult, hiszen 59 indulása elég volt 3 bajnoki cím megszerzésére. Lenyűgöző a statisztikája: 2,7 indulásonként győzelmet, 1,5 futamonként dobogót szerzett. Annak ellenére sikerült ezt a nem mindennapi statisztikát elérnie, hogy két éve a kukába ment a Yamaha problémái miatt. 1983-ra a japán gyártó összeszedte magát, ami kis híján egy újabb bajnoki címet eredményezett Roberts számára. Az egyenesekben jól ment a Yamaha, azonban a kanyarokban voltak problémái, amit a Honda ellen nem engedhettek meg maguknak. Spencer korán a tabella élére állt, amihez hozzájárult Roberts technikai gondja Le Mans-ban és az az eset, amikor Monzában az utolsó kanyarban kifogyott az üzemanyag motorjából.

Spencer és Roberts fej-fej mellett haladtak, mindketten 6-6 győzelmet értek el a szezon során. Az utolsó előtti fordulóban, Anderstorpban Spencer az utolsó körös párbajban leszorította a pályáról a dühös Robertset, és a győzelem azt jelentette, hogy az imolai döntőben Roberts mögött a második hely is elég volt számára, hogy két pont előnnyel megszerezze a bajnoki címet.

Annak ellenére, hogy Roberts továbbra is versenyképes volt, úgy döntött visszavonul, amit meg is magyarázott. “Már nem gondoltam rá reggel, délben, este. Nem úgy aludtam, hogy a versenyzés [járt a fejemben], mint korábban.”

Kenny Roberts
Fotó: MotoGP Media

5. Mike Hailwood, 1967

Holtversenyben Giacomo Agostinivel.

Az 1967-es motorkerékpáros nagydíj szezonja leginkább a híres Isle of Man TT párharcról ismert Mike Hailwood és Giacomo Agostini között. Ez a párharc Hailwood javára dőlt el, mivel Agostini MV Agustája feladta a küzdelmet.

Az 500 köbcentis bajnoki címért folyó versenyt azonban Agostini nyerte. A riválisok 46-46 ponttal végeztek a bajnokság élén, mindketten 5 győzelmet szereztek, a második helyek száma azonban Agostini javára döntött. Hailwood és a Honda több ezüstöt is szerzett abban a szezonban, a 350 köbcentis és a 250 köbcentis bajnoki címek azonban Hailwood nyakába kerültek.

Mike Hailwood
Fotó: MotoGP Media

4. Jorge Lorenzo, 2013

4 ponttal maradt le Marc Márquez mögött.

Jorge Lorenzónak szerencsétlenül alakult a 2013-as szezon. Címvédés helyett egy újonc, méghozzá Marc Márquez lett a bajnok.

Lorenzo szezonját sérülése nehezítette. Két nagy bukása, Assenben (ahol végül fogcsikorgatva, egy frissen beültetett titániumlemezzel a kulcscsonttörése után az ötödik helyen végzett) és a Sachsenringen (ahol az említett lemez elhajlott, a hétvégéje végét jelentette) egyértelműen a bajnoki címébe került. Dani Pedrosa szintén megsérült, így hiába vezette a tabellát a szezon elején, kiszállt a címért folyó küzdelemből. Míg Lorenzo és Pedrosa sérüléseiből lábadozott, az újonc Márquez magához vette az irányítást. Lorenzo teljesítménye azért került fel a listára, mert amikor újra egészséges volt, megszorongatta Márquezt, amit a Honda versenyzőjének ausztráliai kizárása is segített. Valenciába úgy érkeztek, hogy a bajnoki cím sorsa teljesen nyitott volt. Annak ellenére, hogy a Yamaha versenyzője megnyerte a futamot, a trófea Marc Márquezhez került. A Honda pilótája 6, míg Lorenzo 8 győzelmet ünnepelhetett a szezon során, azonban az újonc konstansabb teljesítménye a végső diadalhoz vezetett. Az idény során láthattunk a riválisoktól utolsó körös küzdelmet is, amelyből Lorenzo került ki győztesen.

3. Fabio Quartararo, 2022

17 ponttal maradt le Francesco Bagnaia mögött.

A 2022-es szezon és Quartararo méltán szerepel a listán. Mivel az élmény friss, így ki ne emlékezne arra, ahogy Francesco Bagnaia 91 pontos hátrányból küzdötte fel magát, egészen a bajnoki címig. Fabio Quartararo azonban a maximumot hozta ki a szezonból a gyengélkedő Yamaha nyergében, szemben a fénykorát élő és 8 versenyzőből álló Ducati hadsereggel.

Quartararo és a Yamaha több harcot is vívhatott volna, ha nincs az az ütközés Aleix Espargaróval Assenben, a thaiföldi guminyomás-hiba és borzalmas verseny Phillip Islanden. Aztán meg lehetne feledkezni a Marc Marquez által okozott aragóniai esetről is, és máris egy olyan szezont láthattunk volna, amelyben Quartararo viszonylag kényelmes előnnyel érkezik Valenciába Bagnaia előtt. De egy 20 versenyből álló szezon nem így működik.

Francesco Bagnaia, Fabio Quartararo
Fotó: MotoGP Media

2. Mick Doohan, 1992

4 ponttal maradt le Wayne Rainey-től.

Az 1992-es 500 köbcentis szezon épphogy csak túljutott a felén, amikor Doohan minden szempontból megnyerte a bajnoki címet. Miután az előző évben éppen csak lemaradt a koronáról, a Honda új motorjával úgy tűnt, könnyű dolga lesz.

A hét nagydíjból ötöt Doohan nyert meg, a legtöbbet két számjegyű másodperces előnnyel, a másik kettőn pedig második lett. De aztán Assenben egy balesetben, amelyet feltehetően a pályán lévő folyadék okozott, eltört a jobb lába, és az aznapi műtét olyan komplikációkat okozott, amelyek majdnem az említett lábába kerültek, ha nem többe. Ugyanezen az asseni hétvégén a legközelebbi bajnoki rivális, Schwantz eltörte a karját, miután Lawson hátulról nekiment. A másik fő rivális, Rainey pedig azon a vasárnapon nem is versenyzett az előző fordulóban szerzett sérülései miatt.

Rainey ezután újra formába lendült, és szorgosan gyűjtögette a pontokat. Amikor Doohan visszatért az utolsó előtti fordulóra, nem tudott pontot szerezni, mivel a lába nem csak gyengélkedett, de el is fertőződött, így csak azt nézhette, ahogy Rainey két pontra csökkenti a különbséget. Az amerikai a szezonzárón Rainey a bajnoki címet is megszerezte, miután Doohan a 6., míg Rainey a 3. pozícióban ért célba.

Kemény szezon volt ez Doohan számára. Ezt a címet ugyan nem szerezte meg, de később 5 alkalommal is ünnepelhetett a szezon végén.

Mick Doohan
Fotó: MotoGP Media

1. Valentino Rossi, 2006

5 ponttal maradt le Nicky Hayden mögött.

A „versenyzőnként egy szezon” szabály itt is érvényesült a lista készítésekor, hiszen Valentino Rossinak legalább három olyan szezonja volt – köztük a 2015-s évad-, amely komoly figyelmet érdemelt volna.

Valentino Rossi a kiélezett 2006-os idényben 8 pontos előnnyel érkezett Valenciába Nicky Haydennel szemben. Az olasz ekkor vezetett először a szezonban és készült zsinórban hatodik bajnoki címének megszerzésére. Rossinak így nem volt oka kockáztatni, kényelmesen behúzhatta volna újabb világbajnoki címét. A „Doktor” 51 pontos hátrányból fordított 8 pontos előnyre amerikai vetélytársával szemben. A valenciai futamon Rossi az ötödik körben bukott, és végül a 13. helyen fejezte be a versenyt, miközben Nicky Hayden a 3. helyen látta meg a kockás zászlót. Az amerikai így 5 ponttal megelőzte olasz riválisát a tabellán.

Azonban nem kizárólag a valenciai futamon múlt a bajnoki cím. A Yamaha versenyzője egy problémákkal küzdő motorral versenyzett a szezon során, amit csak tetézett a balszerencsék sorozata – versenyzőtársa kiütötte, technikai problémák sújtották több alkalommal, vagy az asseni kéztöréssel végződő bukása.

Rossi több győzelmet, pole pozíciót szerzett, mint bármely másik versenyző, több körön keresztül vezetett, mint bárki más a szezon során. Hayden megérdemelten lett 2006 bajnoka, de Rossi maradt a kategória etalonja.

Valentino Rossi - Nicky Hayden
Fotó: MotoGP Media