Marco Simoncelli a tegnapi napon ünnepelte volna 36. születésnapját. Az esemény apropójából édesapja felidézte azt a szörnyű napot, amikor örökre el kellett búcsúznia fiától.
Ám nem csak ő tett így. A bohókás megjelenéséről ismert fiatal tehetségről barátja és mentora, Valentino Rossi is megemlékezett.
„Nagyon nehéz volt, egy igazán drámai pillanat.”– emlékezett vissza 2011. október 23-ára Rossi.
„Az a nap Sepangban, a verseny utáni pillanat életem egyik legrosszabbja volt. Egy pillanat, amikor azt kérdezed magadtól: mi lesz ezután? Kétségbe voltam esve, amikor az irodámban voltam Uccio és Max mellett, sajnos soha nem fogom elfelejteni ezt az érzést. Ezután még rosszabb lett a helyzet, mert elvesztettünk egy nagyszerű versenyzőt, aki nagy csatákat vívhatott volna a modern kor pilótáival. Emellett elvesztettem egy jó barátot is. Sok időt töltöttem Marcóval az évek során, különösen 2006 óta, és nagy űrt hagyott maga után. Én is mindig azt mondtam, hogy Marco volt az első versenyző az Akadémián, pedig az akkor még nem is létezett. Azonban Marcóval kezdtük, ő volt az első versenyző, akit támogattunk az edzéseken és igyekeztem ellátni őt az évek során szerzett tapasztalataimmal. Amikor most az Akadémia versenyzőit látom, mindig Marco jut eszembe, és elmosolyodom. És úgy érzem, mintha csak néhány hónapja láttam volna őt utoljára.”
Senkinek érezte magát, mégis legendává vált Rossi első tanítványa
Paolo Simoncelli, Marco édesapja így emlékszik vissza:
„Ott voltam a baleset helyszínén. Marco már halott volt. Megfogtam a kezét, és beszéltem hozzá, de ő akkor már nem élt. Tíz centiméternyi különbség elég lett volna ahhoz, hogy a nyaka helyett a válla sérüljön meg. Sajnos nem így történt. Nagyon szeretem őt…”
„Marco különleges volt. Az emberek ezt látták. Boldog volt, hogy egyszerű életet élhetett a kutyájával vidéken. Az egyszerű dolgok tetszettek neki. Csak ritkán hagyta el a száját egy rossz szó, csak akkor, ha úgy érezte, hogy muszáj. Mindig őszinte és nyílt volt. Talán ez volt az oka korai halálának. Minden futam előtt egy öleléssel búcsúztam el tőle. Ezen a vasárnapon is Sepangban. Ez nem segített semmit. Előző nap azt mondta nekem, hogy fáradt és haza akart menni.”
„Arra tanítottam Marcót, hogy legyen harcos és soha ne adja fel…. Nem tudom, hogy helyesen cselekedtem-e. Ha abbahagyta volna a motorozást, még mindig élne. A szerencsétlen malajziai verseny előtt Marco a hőség miatt egy jégkockákkal teli medencében fürdött. Mindenáron nyerni akart. Csúcsformában volt, és meg volt győződve arról, hogy előbb-utóbb MotoGP-világbajnok lesz.”