back to top
2024. május 21. 04:02
KezdőlapMotoGPMit adhat a Hondának az új igazolás? – az egykori vezér fontos...

Mit adhat a Hondának az új igazolás? – az egykori vezér fontos területen számít változásra

A korábbi Honda- és Suzuki-csapatfőnök elemezte a MotoGP.com-nak a HRC új technikai vezetőjének érkezését a bajban lévő márkához.

Többször boncolgattuk már különböző MotoGP szakemberek és versenyzők véleményén keresztül azt, hogy mi lehet a probléma a Honda berkein belül. A HRC új technikai vezetőjének, Ken Kawauchinak a szerződtetése jó ideje az egyik legtöbbet emlegetett személyi változás a MotoGP paddockjában. Kawauchi nagy tekintélynek örvend a versenyzők körében, kulcsszerepet játszott a Suzuki 2020-as világbajnoki sikereiben. Most egy küszködő Honda-projektbe lép. Livio Suppo is elemezte a kialakult helyzetet és azt is, hogy mit vár a japán szakember érkezésétől.

Livio Suppónál jobban senki sem tudná megmondani, mit hozhat Kawauchi a Hondának 2023-ban. Hét év és öt MotoGP bajnoki cím a Hondánál, valamint két MotoGP-győzelem a Suzukinál az egyéves csapatvezetői munkája során, az olasznak szoros munkakapcsolata van mind Kawauchival, mind a Hondával.

Suppo elmondta, hogy „szinte lehetetlen megérteni”, mi történt a Hondánál 2022 folyamán, amikor a konstruktőri tabella alján végeztek, miután mindössze két dobogós helyezést sikerült elérniük. A tapasztalt csapatfőnök azonban biztos benne, hogy Kawauchi rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyek segítségével pozitív irányba indulhat meg a Honda.

„Ken a Suzuki technikai igazgatója volt kezdte az olasz. „Ami azt jelenti, hogy a csapat összes technikusának minden edzés és minden verseny után el kellett küldenie neki a jelentését. Ő vezette az összes technikai értekezletet, így Ken nagyon jó abban, hogy összegyűjtse az információkat és továbbítsa azokat a gyár felé. Különösen a japán gyártók számára nem könnyű eljuttatni az információkat a pályáról a gyárba és a gyárból a pályára. Véleményem szerint ez a munka igazán fontos része. Létfontosságú, hogy ugyanazzal a látásmóddal rendelkezzenek, és hogy a pályán dolgozó emberek bízzanak a gyárban dolgozókban, és fordítva. Ha nem ugyanazok az elképzeléseik, akkor az katasztrófa a motor fejlesztésére nézve.”

„Ken két nagy előnnyel rendelkezik ezen a téren. Először is, bebizonyította, hogy nagyon jó a munkájában. Másodszor, nagyon jó jelleme van. Szerintem az empátia egy ilyen munkában nagyon fontos, mert lehetetlen, hogy a pályán dolgozó mérnököknek és a gyárban dolgozóknak mindenben ugyanaz legyen a véleményük. A pályán lévők kihagyhatnak valamit, amit a gyárban lévők megértenek, és fordítva. Tehát az empátia és az a képesség, hogy mindkét csoporttal együtt tudjunk dolgozni, nagyon fontos, és szerintem Kenben ez megvan.

„Nem hiszem, hogy Ken szerepe az lesz, hogy új motort építsen – folytatta Suppo, amikor arról kérdezték, hogy milyen hatása lehet Kawauchinak a Hondánál. „Elképzelésem szerint ugyanolyan lesz, mint amilyen a Suzukinál volt, és szerintem nagyon jó munkát fog végezni. Segíteni fog mindenkinek a HRC-nél, hogy egy irányba haladjon, ami nagyon fontos. Azt mondom, hogy ugyanabba az irányba, és nem a jó irányba, mert nagy különbség van.

„Ha mindenki ugyanabba az irányba dolgozik, akkor megtapasztalod, hogy ez a helyes út vagy sem. Ha az emberek ellentétes irányba dolgoznak, akkor senki sem fogja tudni, mi a jó és mi a rossz. A motor lehet egy rakás sz*r, és senki sem tudja, hogy kinek a hibája. Fontos, hogy ne legyen belső háború az emberek között, akik azt hiszik, hogy az ő elképzeléseik jobbak, mint más elképzelései.

„Mit tud ez hozni rövid távon? Ez egy nehéz kérdés. Rövid távon nagyon fontos lesz látni, hogyan alakul a szezon eleje. Úgy gondolom, ha az eredmények azonnal javulnak, akkor a légkör, a motiváció, a versenyzők érzése mind javulni fog, és akkor sokkal könnyebb lesz. Ha nem lesz jó az elején, nem mondom, hogy lehetetlen lesz, de természetesen nehezebb lesz.

„A paddockban minden versenyző úgy gondolja, hogy a Honda nem olyan jó, igaz? Egy évvel ezelőtt, a szezon előtti teszteken és az első katari futamon, ha megnézed az akkori cikkeket, mind azt mondták, hogy a Honda visszatért. Még Pol Espargaró is azt nyilatkozta a médiának, hogy ezzel a motorral tudnak harcolni, jó irányba haladnak és így tovább. De mi történt azután?

„Hogyan tud egy motor a katari dobogós helyezés után – Polnak megvolt a lehetősége, hogy megnyerje azt a versenyt, de túlságosan nyomta az elején, így elfogyott a gumija a végére -, majd a szezon közepén az első tízért küzdeni? Ez nagyon furcsa. Őszintén szólva szinte lehetetlen megérteni, hogy mi történt tavaly.

„Kokubu-san [Shinichi Kokubu, a HRC technikai igazgatója] bebizonyította, hogy képes jó motort építeni. Ugyanebben a pozícióban volt, amikor én is ott voltam, és például 2012-ben, amikor 1000 köbcentisre váltottunk, erős motort építettek, így Casey [Stoner], Dani [Pedrosa], Cal [Crutchlow] mind gyorsak voltak. Abban az időben Nakamoto-san [Shuhei Nakamoto, a HRC korábbi alelnöke] is ott volt, és létfontosságú volt számára, hogy mindenki egy irányba tartson. Ken és Kokubu barátjaként remélem, hogy meg tudják menteni ezt a hajót, amely most éppen viharban van, egy nagyon nehéz pillanatban.”