2024. március 28. 16:35
KezdőlapMagyarokSérüléséből visszatérve ért el történelmi sikert a Sportarénát felrobbantó magyar versenyző

Sérüléséből visszatérve ért el történelmi sikert a Sportarénát felrobbantó magyar versenyző

Az Európa-kupában futamgyőzelmet szerző, az összetettben a második helyen végző Szőke Márknak sérülésből kellett felállnia egy olyan sportágban, amelyet csak pár éve kezdett el. A 27 éves versenyző számára azonban így is bizonytalan a jövő.

Ahogyan mi is beszámoltunk róla, szombaton rendezték a Superenduro-világbajnokság budapesti fordulóját a Papp László Sportarénában. Az Európa-kupában két magyar versenyzőnek, Szőke Márknak és Liszka Rolandnak is reális esélye volt az összetettbeli győzelemre, rajtuk kívül Tádics Dániel is döntőbe jutott.

Zsigovits eddigi legjobbját hozta, szenzációs magyar győzelem a budapesti Superenduro-vb-fordulón

Liszka az első futamon dobogót szerzett, de Szőke volt az, aki a legszebb pillanatot szolgáltatta a magyar közönségnek, az egész napot figyelembe véve. A második versenyen ugyanis sikerült felzárkóznia a második helyre, és az utolsó pillanatban a hibázó Grzegorz Kargult is megelőzte, amit a közönség természetesen hatalmas ovációval fogadott. A 27 éves pilóta a célba érés után szintén óriási ünneplésben tört ki, és látszott rajta, hogy sokat jelent neki ez a pillanat, hiszen több szempontból is nagy utat járt be.

Három éven keresztül csináltuk a pályát magunknak – nyilatkozta a P1race-nek. – Az én fő sportágam a motokrossz, nem a Superenduro. Három évvel ezelőtt elkezdtem csinálni ezt a versenyt, és nagyon sok időt, energiát tettem bele. Tavaly volt egy sérülésem, Németországban kificamodott a térdem, és onnan kellett felállnom. Ezért volt ekkora az öröm, mivel nagyon sok energiát, pénzt és időt fektettem bele. [Mindezt] kis költségvetésből, én nem tudtam kimenni Spanyolországba vagy ehhez hasonló helyekre. Nagyon örülök ennek az eredménynek, hiszen történelmi magyar siker született: magyar ember még nem fejezte be úgy az Európa-kupát, hogy az összetettben második helyezést ért el.”

Ami az első futamot illeti, Szőke az elején rengeteg időt vesztett a mátrixnál, vagyis a keresztbe lefektetett farönksornál. Ez meg is pecsételte a sorsát, bár a hatodik helyig azért így is vissza tudott zárkózni. A második versenyen viszont már sokkal jobban átment ezen az akadályon, így a végén ott tudott lenni, hogy lecsapjon a kínálkozó lehetőségre.

Superenduro GP of Hungary 2023, Szőke Márk
Szőke Márk (Fotó: TRP Hungary/Makai Gergely/MGR Images)

A mátrix nevezetű akadály volt a legnehezebb a mai nap folyamán, és az első futamon nagyon sok időt eltöltöttem ott, azért lettem hatodik – magyarázta. – A másodikon viszont már nem akadtam el annyiszor, és az egy nagyon jó verseny volt, látszott is, hogy végigbírom. Az utolsó pillanatban pedig fordítani tudtam, és megnyertem.”

Amit az első futamon elvett a mátrix, azt a másodikon bizonyos szempontból visszaadta, hiszen Szőke a győzelem szempontjából kulcsfontosságú előzést hajtott végre azon a szakaszon. A verseny második felében hatalmas tumultus lett ott, sokan elakadtak, és bár a magyar versenyzőnek is várnia kellett néhány másodpercet, végül tisztán teljesítette a kritikus szakaszt, amivel feljött második pozícióba. Én ott a szélét céloztam meg, átmentem, és nem vártam a többiekre – idézte fel ezeket a pillanatokat. – Szerencsém is volt, de ehhez az is kell.”

Szőkének a végén nem volt esélye az összetettbeli győzelemre, hiszen az utolsó futamon 10 pontos hátrányt kellett volna ledolgoznia, és a listavezető Dan Peace közvetlenül mögötte haladt, amíg a legvégén nem változott a sorrend. Az újdonsült futamgyőztes szerint a döntő első versenyén ment el a végső diadal. Ha az első futamon nem hibázom annyit, akkor megvan, de sajnos ilyen ez a sport – fogalmazott. – Sok-sok hiba, sok-sok lehetőség van, a lekörözöttek, meg minden. Nagyon nehéz nap volt, de sikerült teljesítenem.”

Ami a jövőt illeti, felmerül a kérdés, hogy ez a siker magasabb szintre is elrepítheti-e a magyar versenyzőt. Ezzel kapcsolatban ugyanakkor több nehezítő tényező is van, bár ezek közül az egyik valójában édes tehernek számít, hiszen Szőke nemrég családapa lett. Emellett viszont a mostani gazdasági környezet sem segíti őt, illetve a többi pilótát.

Szeptemberben megszületett a gyerekem, és nem tudom, hogy mi lesz a jövőt illetően – válaszolta az erre vonatkozó kérdésre. – Még nem tudom, mik az irányok, milyen lehetőségek nyílnak meg ezzel az eredménnyel. Most válsághelyzet is van, hiszen olyan brutálisak az árak, hogy nagyon nehéz bennmaradni a sportban. Ez az eredmény nagyon kellett most, mert szerintem nagyot fog szólni.”