2024. március 29. 07:17
KezdőlapMotoGPA Honda főnöke is tudja, nagyon kevés, amit a MotoGP-teszten nyújtottak

A Honda főnöke is tudja, nagyon kevés, amit a MotoGP-teszten nyújtottak

Alberto Puig elismerte, még nem tartanak ott, ahol szeretnének, de hozzátette, szerinte jó irányba haladnak. A Repsol Honda csapatfőnöke azt is elárulta, hogy Marc Márquez remek állapotban van, és Joan Mir is egyre jobban megbarátkozik a motorral.

A Honda tavaly katasztrofális szezont zárt a MotoGP-ben: egyetlen futamot sem nyertek, Marc Márquez a nyolc futam kihagyása ellenére is a márka legjobbja tudott lenni, és a Német Nagydíjon 40 év után az a szégyen is megesett velük, hogy egyetlen pontot sem szereztek. A japán gyártó részéről bíztak benne, hogy idén előreléphetnek, de a sepangi teszt eredménye alapján ez egyelőre nem történt meg.

Ismét a Ducati az élen, Rossi versenyzője a teszt legjobb idejével zárt, a Honda szenved

Márquez a tizedik helyen zárta az utolsó napot, amikor a mezőny nagy része saját maga legjobb idejét futotta. A spanyol versenyző 777 ezreddel maradt el az élen végző Luca Marinitől, és egyértelműen kijelentette, hogy ezzel a motorral nem lesz világbajnok. Alberto Puig egyetértett pilótájával abban, hogy még korántsem tartanak ott, ahol szeretnének.

Marc Márquez nem kertelt: Ezzel a motorral nem leszek világbajnok

Ez annak a továbbfejlesztése volt, amivel Valenciában próbálkoztunknyilatkozta a Repsol Honda csapatfőnöke. – Számunkra Portimãóban ér véget a tesztelés. Egyértelmű, hogy még nem tartunk ott, ahol lenni szeretnénk. Továbbra is próbálgatjuk a megoldásokat, sok ötletünk van, de be kell bizonyítanunk, hogy működnek. Ez az, amit most teszünk. Az egyik célunk a tapadás javítása, de nem ez az egyetlen, sok dolgot kell jobbá tennünk. Úgy gondoljuk, hogy jó irányba haladunk. Négy motorunk volt: ugyanolyanok, különböző beállításokkal, de teljesen új koncepciónk nincs. Nem gondoljuk, hogy elértük a célunkat. Az erőforrástól és a váztól kezdve vannak lehetőségeink, de több időre van szükségünk, ez egyértelmű.”

Puig ugyanakkor jó hírrel is szolgált a Honda, illetve legfőképpen Márquez szurkolóinak. A nyolcszoros világbajnok még a teszt első napja után elárulta, hogy jól érzi magát, és ezt most főnöke is megerősítette. Egyelőre tehát úgy tűnik, hogy többé-kevésbé maga mögött hagyta az elmúlt három évet, melynek során sérült karja hátráltatta őt. A spanyol szakember az istálló új pilótáját, Joan Mirt is méltatta.

Marc jól van, sokkal jobb az állapota a tavalyi évhez képest – szögezte le. – Képes köröket futni, és másnap reggelre nincs rosszul, nincsenek fájdalmai. Joan esetében is látjuk a fejlődést. Javul és megérti a motort. [Mi lesz] ha megadjuk [neki] azt a motort, amelyről azt gondoljuk, hogy meg tudjuk adni? Nem felejthetjük el, hogy Joan kétszeres világbajnok, ez az oka annak, hogy itt van.”

MotoGP, Marc Márquez, Honda, Sepang teszt 2. nap 2023
Főnöke szerint Márquez remek állapotban van (Fotó: Honda Racing Corporation)

A jelek szerint azonban a Hondának még rengeteget kell dolgoznia ahhoz, hogy a Puig által emlegetett versenygépet meg tudja adni versenyzőinek. Legközelebb március 11-én, illetve 12-én lesz lehetőségük felmérni, hogy pontosan hol tartanak, hiszen ekkor rendezik a portimãói tesztet. Ekkorra viszont már muszáj lesz előrelépniük, hiszen két héttel később már a szezonnyitó következik ugyanott.