back to top
2024. október 09. 09:02
KezdőlapMotoGPA MotoGP-mezőny legjobbja lesz a csapattársa, véli a Honda világbajnok igazolása

A MotoGP-mezőny legjobbja lesz a csapattársa, véli a Honda világbajnok igazolása

Joan Mir megtiszteltetésnek érzi, hogy a Honda versenyzője lehet, és úgy véli, Marc Márquez személyében a világ legjobb versenyzőjével kell megküzdenie csapaton belül. A 2020-as MotoGP-világbajnok szerint azonban ez mindkettőjüknek jót tehet, és optimista a következő idényt illetően.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a Repsol Honda szerdán délelőtt bemutatta motorjának idei festését, valamint a versenyzők ruházatát. Az eseményen szokás szerint részt vett a két versenyző, Marc Márquez és Joan Mir is. A nyolcszoros világbajnok csapattársának személye öt év alatt már negyedik alkalommal változott, és Jorge Lorenzo óta először ismét egy MotoGP-világbajnokot kapott maga mellé.

Bemutatkozott a gyári Honda, ezzel a motorral térne vissza a csúcsra Marc Márquez (kép)

Az ifjabbik spanyol pilóta 2020-ban ért fel a csúcsra, mindössze egyetlen futamgyőzelemmel. Mivel a királykategóriában előtte és azóta sem ünnepelhetett a dobogó tetején, ezért esetében az az érdekesség áll fenn, hogy ugyanannyi vb-címmel és nagydíjgyőzelemmel rendelkezik úgy, hogy ez a szám nem nulla. Mir 2019 óta a Suzukinál versenyzett, ám mivel tavaly ők elköszöntek a MotoGP-től, új csapat, illetve gyártó után kellett néznie.

Nagy megtiszteltetés ez a számomra – nyilatkozta a bemutatón. – Rendkívül izgatott vagyok, hogy viselhetem ezeket a színeket. Alig várom, hogy elkezdjük a szezont, és hálás vagyok, hogy tagja lehetek ennek a nagy múltú csapatnak. Ez egy friss változás, és egy olyan versenyző csapattársának lenni, mint Marc, a legjobb módja annak, hogy az ember megmérettesse magát. A világ legjobb pilótájával vetem össze magam.”

Az biztos, hogy Márquez minden idők egyik legeredményesebb pilótája, a jelenlegi mezőnyből pedig messze kiemelkedik ezen a téren. Kérdés, hogy mennyire sikerült leküzdenie a sérülése jelentette hátrányokat, de ezzel kapcsolatban egyelőre biztató hírek érkeznek. Amennyiben pedig ős és újdonsült csapattársa is magas szinten fog szerepelni, akkor még többet hozhatnak ki egymásból.

Amikor a két pilóta [egyaránt] nagyon versenyképes, mindketten arra késztetik a másikat, hogy még jobban teljesítsen – magyarázta Mir. – A teszten nagyon hasonlóak voltak a visszajelzéseink, szóval úgy tűnik, egy irányba haladunk, ami megkönnyíti a mérnökök dolgát. Alkalmazkodnom kell ehhez a motorhoz, amelyben más az erőforrás [beállítása]. Teljesen eltér attól, amit korábban vezettem, így idomulnom kell hozzá, valamint különböző alkatrészeket kell tesztelnem. Nem volt könnyű, de már elértünk egy versenyképes szintet, és további visszajelzések, valamint a csapat munkája révén nagyszerű eredményekre lehetünk képesek.”

MotoGP, Repsol Honda bemutató 2023, Marc Márquez, Joan Mir
Marc Márquez és Joan Mir (Fotó: Honda Racing Corporation)

Nyilvánvaló, hogy a nagyközönség messze nem rendelkezik minden információval, de a sepangi teszten látottak alapján a Hondánál aligha vak ok ekkora optimizmusra. A három nap során egyszer sem tudtak az élmezőnyben végezni, és Márquez, valamint a csapatmenedzser, Alberto Puig is kijelentette, hogy ennél több kell. Az viszont Mir szempontjából biztató, hogy a harmadik napon nem volt messze honfitársától.