2024. március 29. 15:35
KezdőlapSuperbikeRea drámai hétvégéje bukással ért véget, miközben a Ducati újra az élen...

Rea drámai hétvégéje bukással ért véget, miközben a Ducati újra az élen végzett

A mozgalmas versenyen, délelőtti hibáját követően Bautista visszatért az élre. Rea katasztrofális hétvégéjének egy bukás vetett véget. 

Razgatlıoğlu gond nélkül jött el a rajtnál, megtartotta vezető pozícióját Andrea Locatelli előtt. Rea rajtja jól sikerült, az első kanyarokban megelőzve csapattársát felért a harmadik pozícióba. Bassani is erősen kezdett, hamar a háta mögött hagyta Lowest és megindult Rea után.

Bautista az indulás után 2 helyet javított 10. rajtpozícióján, majd hibázott és veszített egy pozíciót. A 2. körben Razgatlıoğlu esett vissza az 5. helyre, miután Bassani előzése kibillentette a ritmusából, majd Locatelli is visszaesett a 7. pozícióba. Bassani állt az élre a Kawasaki-duó előtt, aki után megindult a gyári Ducati-versenyző, Rinaldi, szintén maga mögött hagyva Rea-t és Lowest. Nem várt sokat azzal, hogy az élre álljon, a 4. körben átvette a vezetést, miközben Rea hibázott, de mentésével elkerülte a bukást, Bautista pedig Locatelli előzésével a 7. helyre sorolt be.

Bassanit büntették meg felelőtlen motorozásért, aminek értelmében egy helyet vissza kellett adnia. Ez két pozícióba került az olasznak, Lowes mellett Razgatlıoğlu is elment mellette. A török versenyző hamar maga mögött hagyta Lowest, aki a következő métereken hibázott és visszacsúszott a mezőnyben. A verseny ezen szakaszában teljesen átrendeződött a mezőny, meglepetésre a Honda-pilóta, Vierge a 3. helyre küzdötte fel magát.

A 7. körben a 11-es kanyarban Öttl és van der Mark bukott, majd néhány méterrel később Redding is eldobta versenygépét, miközben Locatellit próbálta előzni. Mindkét versenyző  saját lábán hagyta el a pályát, de láthatóan mindkettőjüknek fájdalma voltak. Érkezett a piros zászló a dupla bukás következtében.

Redding bukása:

A szünetben megmutatták, ahogy Tom Sykes a piros zászló előtt már a boxban járt technikai probléma miatt, ami azt jelenti, hogy eddig egyetlen versenyt sem tudott műszaki gond nélkül végigcsinálni. Ez biztosan nem az a visszatérés, amit szeretett volna.

Az újraindításkor Razgatlıoğlu lestartolta Rinaldit, de az olasz tudott az élen elfordulni az első kanyarban. Bautistának jól jött az újraindítás, néhány méter után már a 3. helyen motorozott. Rea az 4. helyért Xavi Viergén kereste a fogást, amit Bassani szeretett volna kihasználni az északír mögött.

Miközben Rinaldi meglógott az élen, Bautista már Razgatlıoğlut támadta a 2. helyért. Bautista megcsinálta az előzést, ami meglepte a török versenyzőt, ki is billentette ritmusából.

Rea katasztrofális hétvégéje továbbra is folytatódott, megelőzte Bassani, majd megérkezett rá Locatelli és Petrucci is. Amikor úgy tűnt, hogy a hatszoros bajnok pozíciókat fog veszíteni, Bassani tempója visszaesett, amit a Kawasaki-pilóta kihasznált és visszaelőzte az olaszt. Azonban ezután jött a dráma Rea számára, amikor a 7-es kanyarban szélesen fordult és elesett, ami a futamának a végét jelentette. Az eset után az északír versenyzőt az orvosi központba szállították kivizsgálásra.

Az utolsó 4 körhöz érkezve Bautista érte utol csapattársát, aki szenvedett motorjával. A regnáló bajnok nem siette el az előzést, 2 körrel a leintés előtt állt az élre, ami után gyorsan el is nyúlt Rinalditól, így végül könnyedén nyerte a futamot. Rinaldi az utolsó körben hibázott, ami dobogós helyezésébe került, Razgatlıoğlu és Vierge is megelőzte az olasz versenyzőt, akinek végül csupán a 4. hely jutott a kockás zászló lengetésekor. Vierge első dobogóját szerezte a Superbike-mezőnyben.

Locatelli, Petrucci (ő lett a legjobb független versenyző), Gardner, Bassani, Lecuona és Redding zártak a legjobb tízben.

A Superbike mezőnye most egy hosszabb szünetre megy, a 3. fordulóra április 21. és 23. között Hollandiában kerül sor. Bautista meggyőzően kezdte az évet, hiszen hatból öt futamot megnyert, és 37 pontos előnyt dolgozott ki 2 versenyhétvége alatt, így a többi csapatnak, leginkább a Kawasakinak lesz min dolgozni a szünetben…

A futam végeredménye: 
1 A. BAUTISTA Aruba.It Racing Ducati
2 T. RAZGATLIOGLU Pata Yamaha Yamaha 1,218
3 X. VIERGE Team HRC Honda 3,050
4 M. RINALDI Aruba.It Racing Ducati 4,068
5 A. LOCATELLI Pata Yamaha Yamaha 4,848
6 D. PETRUCCI Barni Spark Racing Ducati 5,838
7 R. GARDNER GYTR GRT Yamaha Yamaha 6,339
8 A. BASSANI Motocorsa Racing Ducati 6,796
9 I. LECUONA Team HRC Honda 9,095
10 S. REDDING ROKiT BMW Motorrad BMW 9,659
11 G. GERLOFF Bonovo Action BMW BMW 9,832
12 D. AEGERTER GYTR GRT Yamaha Yamaha 11,264
13 A. LOWES Kawasaki Racing Team Kawasaki 15,167
14 L. BALDASSARRI GMT94 Yamaha Yamaha 15,663
15 H. SYAHRIN MIE Racing Honda 37,461
Nem ért célba:
NC T. SYKES Puccetti Racing Kawasaki 10 kör
RET J. REA Kawasaki Racing Team Kawasaki 6 kör
RET M. VAN DER MARK ROKiT BMW Motorrad BMW 8 kör
RET P. OETTL Team GoEleven Ducati 8 kör
RET O. KONIG Orelac Racing Kawasaki