2024. április 19. 21:06
KezdőlapMotoGPMélyen tisztelte ősi riválisát a japánok utolsó világbajnoka, aki történelmi győzelmet aratott

Mélyen tisztelte ősi riválisát a japánok utolsó világbajnoka, aki történelmi győzelmet aratott

A 250-es géposztály utolsó világbajnoka volt, ma már csapatfőnökként tevékenykedik. Visszaszámlálásunk mai állomásán az egykor 4-es rajtszámmal versenyző, és nyugodt természetéről ismert Hiroshi Aoyama karrierjét boncolgatjuk.

Hiroshi Aoyama 1981. október 25-én született a chibai Ichiharában. Négyéves korában már minimotorokkal versenyzett honfitársa, Yuki Takahashi ellen, akit mindig „tisztelt riválisaként” emlegetett.

1996-ban és 1997-ben megnyerte a kantói körzeti bajnokságot, majd a következő évben, tizenhét évesen áttért a 125 köbcentis, illetve 250 köbcentis gépekre. 1999-ben debütált a japán bajnokságban egy 125-ös Hondával, de hamarosan átült egy 250-esre, ami végül megnyitotta az utat számára a nemzetközi versenyzés felé.

2003-ig az All-Japan Road Racing bajnokságban versenyzett, ahol meg is szerezte az összetett elsőséget egy 250 köbcentis Hondával. Ugyanebben az évben szabadkártyásként lehetősége nyílt részt venni a gyorsaságimotoros-világbajnokság Japán Nagydíján a középső kategóriában, ahol azonnal robbantani tudott, hiszen a második helyen ért célba.

Tehetsége ellenére negatív rekorder lett a „texasi tornádó”, akire egy tragédia miatt is emlékeznek

2004-ben már teljes szezont futott a 250-es kategóriában a Honda színeiben. Dani Pedrosa csapattársaként szerződött a Telefónica Movistar csapathoz, és azzal hangsúlyozta elkötelezettségét az ügy iránt, hogy Barcelonába költözött, ahol közel lehetett a csapathoz, és Alberto Puig csapatfőnök felügyelete alatt készülhetett fel az idényre. Bemutatkozó szezonjában két dobogós helyezést szerzett Japánban és Katarban, összesítésben hatodik lett, és annyira jól érezte magát új környezetében Barcelonában, hogy végleg a spanyol nagyvárosba költözött. Sikerült alkalmazkodnia az európai életmódhoz, és a mai napig szoros kapcsolatot ápol Pedrosával és korábbi csapatfőnökével. A következő évben megszerezte első győzelmét hazai versenyén, Motegiben, és a 4. helyen zárta a bajnokságot.

Aoyama
Fotó: MotoGP Média

2006-ban  átigazolt a KTM-hez, Isztambulban és Motegiben nyerni tudott, így megszerezte gyártójának a kategóriában elért első két győzelmét. Az eredmények jöttek ugyan, de két évvel később Aoyama úgy döntött, visszatér a Hondához, a MotoGP-be feligazoló honfitársa, Takahashi helyére. A 2009-es szezon jól sikerült, hiszen 4 győzelmet és 3 második helyet szerzett, és minden második versenyen a pontszerző volt. Eredményeinek köszönhetően ebben az évben ő vihette haza a világbajnoki trófeát.

A 250 köbcentis világbajnokságban eltöltött hat szezonjában Honda és KTM gépekkel versenyzett egy olyan kategóriában, ahol egyértelműen az Aprilia dominált. Kilenc győzelmet aratott, és soha nem végzett az első hét helyen kívül. A 2009-es 250 köbcentis világbajnokság megnyerésével Aoyama lett az utolsó győztese ennek a géposztálynak, mielőtt 2010-ben Moto2-re keresztelték volna. Karrierje legfontosabb napjáról egyébként azt mondta, hogy legszívesebben elfelejtené, mert annyira idegőrlő volt számára, hogy a verseny felénél le is szaladt a pályáról.

Aoyama 2010-ben debütált a MotoGP-ben az Emmi-Caffè Latte csapat versenyzőjeként. A kezdeti teszteken a csapat (amely maga is új volt a kategóriában) úgy döntött, hogy nem használja az elektronikus segédrendszereket, annak ellenére, hogy a motorokat erre tervezték. A csapat technikai igazgatója, Tom Jojic azzal magyarázta ezt, hogy azt akarta, hogy Aoyama megtapasztalja a motor igazi természetét, és úgy véli, elég jó ahhoz, hogy versenyképes legyen rajta. A szezonját egy silverstone-i edzésbalesetben elszenvedett csigolyatörés tette tönkre, ami miatt az idény nagy részét ki kellett hagynia.

Aoyama
Fotó: MotoGP Média

2011-ben egyenletes teljesítményt nyújtott, többnyire az első tízben végzett, de a Spanyol Nagydíjon negyedik lett. Ebben a szezonban Marco Simoncelli csapattársa volt, ám az olasz halála megrendítette a Gresini-istállót. A 2012-es szezont azonban már nem a MotoGP-ben, hanem a Superbike-világbajnokságban kezdte meg, ahol Jonathan Rea csapattársa lett.

A 2014-es szezon után abbahagyta az aktív versenyzést, és a HRC tesztpilótájaként, valamint a Shell Advance Asia Talent Cup versenyzőinek tanácsadójaként tevékenykedett. 2015-ben három futamon helyettesítette a sérült Pedrosát.

Hiroshi Aoyama nyugodt és félénk természetéről ismert, fokozatosan nyílik meg. Szeret Barcelonában élni, de télen rendszeresen ellátogat szülőhazájába, Japánba. Továbbra is ugyanolyan eltökélt, mint versenyzői pályafutása során, hogy elérje céljait, miközben nyitott szemmel élvezi a világjáró életmódot immáron a Moto2-ben szereplő Idemitsu Honda Team Asia csapatfőnökeként.

Imádja a macskákat, kedvenc színe a piros. Számos sportot kipróbált már élete során, legyen az kerékpározás, darts, lovaglás vagy atlétika. Legnagyobb riválisának öccsét tartja, aki olyannyira hasonlít rá, hogy unokahúgai rendszeren összekeverik őket.