2024. április 20. 16:57
KezdőlapMotoGPRövidül a 2023-as MotoGP-szezon

Rövidül a 2023-as MotoGP-szezon

Hosszú lesz a 2023-as szezon a MotoGP mezőnyének, de ami bizonyos, egy versenyhétvégével kevesebben kell helytállniuk a versenyzőknek. Az egyik új  helyszínen rendezendő futamot hivatalosan is törölték az idei naptárból, helyére nem kerül másik helyszín.

Kazahsztán lett volna a 30. ország, amely 1949 óta motoros nagydíjnak ad otthont. A Sokol International Racetrack emellett a 74. helyszín lett volna, amely vendégül láthatta volna a királykategóriát. A kazah futam azonban még várat magára, szerdán bejelentették, hogy az idei versenynaptár egy helyszínnel kevesebb lesz.

Eldőlt: lesz Kazahsztánban MotoGP 2023-ban

„A FIM, az IRTA és a Dorna Sports megerősíti a 2023-as Kazahsztáni Nagydíj törlését. A pályán folyó homologizációs munkálatok, párosulva a jelenlegi globális működési kihívásokkal, a 2023-as verseny lemondására kényszerítenek”erősítette meg a Dorna. „A MotoGP várakozással tekint 2024-ben a Sokol International Racetrackre, hogy egy új régiót üdvözölhessen a naptárban. Az esemény nem lesz pótolva 2023-ban.”

A kazahsztáni MotoGP július 7-9. között került volna megrendezésre, közvetlenül az egy hónapos szünet előtt, így júliusban MotoGP nélkül maradnak a rajongók.

A Dorna az idei szezonban 2 új országba tervezett nagydíjat, Indiába és Kazahsztánba. Utóbbi a mostani bejelentés után biztosan nem ad otthont a MotoGP-nek. A márciusban érkezett hírek alapján az indiai helyszín sem mondható biztosnak, azonban ennek megerősítésére vagy törlésére még nem érkezett információ.

Veszélyben az egyik MotoGP-versenyhétvége helyszíne?

A 2023-as versenynaptár így a korábbi 21 fordulóról 20 fordulóra csökken.