2024. április 20. 12:19
KezdőlapMotoGPTovább száguld a MotoGP mezőnye - íme a hétvégi menetrend

Tovább száguld a MotoGP mezőnye – íme a hétvégi menetrend

Ismét elérkeztünk egy versenyhétvéghez, nem is akármilyenhez, hiszen a MotoGP mezőnyén kívül a Brit Superbike pilótái is az aszfaltcsíkra gurulnak. Amennyiben ez még nem lenne elég, magyar versenyzőnek is szoríthatunk a hétvégén.

MotoGP

A királykategória mezőnye Jerezbe látogat, hogy ismét megmérkőzzön a megszerezhető 37 világbajnoki pontért. Francesco Bagnaia mindenképpen javítani szeretne az elmúlt két versenyhétvége fiaskója után, amikor kétszer is bukott a futamokon, értékes pontokat eldobva a bajnoki címért folyó küzdelemben. Barátja és márkatársa, Marco Bezzecchi szeretné megismételni Argentínában megszerzett első helyét, és egyben megerősíteni vezető pozícióját a tabellán. Álex Rins kiemelkedő teljesítményt nyújtott az amerikai versenyhétvégén, ami a Hondának is reményeket adott. A japán márka sztárpilótája, Marc Márquez azonban továbbra sem állhat rajthoz, visszatérése még várat magára portimãói sérülését követően. Helyettese a Superbike-világbajnokság mezőnyét erősítő, korábbi MotoGP-pilóta, Iker Lecuona lesz.

Eldőlt, rajthoz áll-e Marc Márquez Jerezben

A hétvégén a várakozásoknak megfelelően lehet egy visszatérő is, Enea Bastianini személyében, aki szintén Portugáliában szedett be sérülést, aminek következtében az előző két versenyhétvégét kihagyni kényszerült. Az olasz versenyző biztató tesztet teljesített Misanóban, ami reményt ad arra, hogy rajthoz állhat Spanyolországban. Részvételét a csütörtöki orvosi vizsgálat erősítheti meg.

A gyári Ducati-pilóta megkapta azt a visszaigazolást, amire vágyott

Fabio Quartararo Austinban talált valamit, és eddigi küszködése után végre dobogóra állhatott. Hogy ez csak pillanatnyi jobb teljesítmény volt, vagy innentől felfelé vezet az út? Jerezben választ kaphatunk rá.

A versenypálya

A Jerezben 1986-ban épült, 4.4 kilométer hosszú aszfaltcsík a MotoGP egyik legnépszerűbb helyszíne, és a sportért fanatikusan rajongó város középpontja. A Dél-Spanyolországban, egy völgyben fekvő Jerez időjárása ideális, a komplexum pedig akár 250 000 néző számára biztosít helyet. A 2005-ben felújított spanyol aszfaltcsík népszerű helyszín, amelyet számos versenycsapat használ tesztelésre az év során, míg a nemrégiben korszerűsített vállalati és médiaszolgáltatási létesítmények nagyszerű kiegészítői a helyszínnek.

Brit Superbike

3 hete vette kezdetét a Brit Superbike-bajnokság 2023-as küzdelemsorozata. A nyitóhétvége nem is alakulhatott volna izgalmasabban, hiszen a három futamon három különböző csapat, versenyző és gyártó ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán. Kyle Ryde, Josh Brookes és Glenn Irwin elégedetten távozhatott Silverstone-ból, hiszen mindhárman győzelmet tudtak aratni. A mezőny rendkívül kiegyenlített, így garantált izgalmak várhatóak a soron következő, Oulton parki fordulón is. Rendhagyó módon, a hétvége küzdelmei szombaton kezdődnek, és hétfőn érnek véget, így a munkaszüneti napon is el lesznek látva a rajongók a motorsport nyújtotta izgalmakkal.

Red Bull Rookies Cup

A MotoGP előszobájaként emlegetett sorozat, a Red Bull Rookies Cup mezőnye is pályára gurul a hétvégén, ahol magyar versenyzőnek is szurkolhatunk. Farkas Kevin Portimãóban debütált a sorozatban. Nem is akárhogyan, hiszen pontokat tudott szerezni első versenyhétvégéjén. A felemásra sikerült időmérő és a bukással végződő első futam után, a második versenyen nyújtott teljesítményével pontokkal a zsebében térhetett haza a magyar versenyző.

Pontszerzéssel debütált Farkas Kevin a nívós sorozatban

A hétvégi menetrend

PÉNTEK
9:00 – 9:35 Moto3 1. edzés TV: Arena 4
9:50 – 10:30 Moto2 1. edzés TV: Arena 4
10:45 – 11:30 MotoGP 1. edzés TV: Arena 4
13:15 – 13:50 Moto3 2. edzés TV: Arena 4
14:05 – 14:45 Moto2 2. edzés TV: Arena 4
15:00 – 16:00 MotoGP 2. edzés TV: Arena 4
SZOMBAT
08:40 – 09:10 Moto3 3. edzés TV: Match 4
09:25 – 09:55 Moto2 3. edzés TV: Match 4
10:10 – 10:40 MotoGP Szabadedzés TV: Match 4
10:50 – 11:05 MotoGP 1. időmérő TV: Match 4
11:15 – 11:30 MotoGP 2. időmérő TV: Match 4
12:50 – 13:05 Moto3 1. időmérő TV: Match 4
13:15 – 13:30 Moto3 2. időmérő TV: Match 4
13:45 – 14:00 Moto2 1. időmérő TV: Match 4
14:10 – 14:25 Moto2 2. időmérő TV: Match 4
15:00 MotoGP Sprintverseny
TV: Aréna 4 (17:30 felv)
16:00 RB RC 1. verseny
Online: Facebook
VASÁRNAP
9:40 RB RC 2. verseny
Online: Facebook
10:45 – 11:00 MotoGP Warm up
11:00 MotoGP Parádé TV: Match 4
12:00 Moto3 Verseny TV: Match 4
13:15 Moto2 Verseny TV: Match 4
15:00 MotoGP Verseny TV: Match 4
17:30 Brit Superbike 1. verseny
HÉTFŐ
14:30 Brit Superbike 2. verseny
16:30 Brit Superbike 3. verseny