2024. április 19. 11:38
KezdőlapMagyarokPontszerzéssel debütált Farkas Kevin a nívós sorozatban

Pontszerzéssel debütált Farkas Kevin a nívós sorozatban

Farkas Kevin a hétvégén debütált a Red Bull Rookies Cupban. Nem is akárhogyan, hiszen pontokat tudott szerezni első versenyhétvégéjén.

Néhány héttel ezelőtt arról beszélgettünk Kevinnel, hogy mi az elvárása az idei szezonnal kapcsolatban. Akkor elmondta, hogy a folyamatos fejlődés, a pontszerzés pedig „hatalmas boldogság lenne”. Nos, ez sikerült a magyar fiúnak egyből a debütáló hétvégéjén. Íme a hétvége összefoglalója!

Farkas Kevin szezonja a nívós sorozatban el sem kezdődött még, de máris újabb kihívást jelentett be

Időmérő edzés 

A dél-afrikai Ruche Moodley egészen Az utolsó percekig az első helyen állt a Red Bull MotoGP Rookies Cup első fordulójának kvalifikációján. Angel Piqueras vette el tőle az első helyet, amikor sikerült a KTM RC 250 R-rel szélárnyékba kerülnie és kicseleznie a portimãói szembeszelet.

Farkas Kevinnek felemásra sikerült első kvalifikációja a sorozatban. A magyar fiú nagyon gyors volt az időmérő edzésen, a nyolcadik helyen is állt a listán. Azonban belekeveredett egy bukásba, így nem tudott javítani idején, így végül a 13. rajtkockából várhatta a piros lámpák kialvását élete első Red Bull Rookies Cup versenyén.

„Élvezetes első nap volt. Az első két edzésen szerettem volna felvenni a ritmust az időmérőre, ami sikerült is. Nyolcadik helyen álltam, amikor egy esés történt előttem, amit sajnos nem tudtam elkerülni. De a legfontosabb hogy Eddie O’Shea és Leo Rammerstorfer rendben vannak. Holnap a 13. helyről várhatom a piros lámpák kialvását. A tempóm egész jó. Holnap pedig csak élvezni szeretném életem első Red Bull MotoGP Rookies Cup-os versenyét.„ – tette közzé Facebook-oldalán pénteken.

Az időmérő edzés végeredménye:

Első futam

Az újonc Álvaro Carpe az utolsó körig küzdött tapasztaltabb honfitársával, Angel Piqueras-szal a győzelemért. A 16 éves Piqueras talált egy kis pluszt, és végül 0,673 másodperccel Carpe előtt megnyerte a 17. szezon első versenyét. A 15 éves finn Rico Salmela pedig kevesebb mint 2 másodperccel lemaradva, a harmadik helyen ért célba.

Elég sűrű a mezőny a Red Bull Rookies Cupban Fotó: Gold & Goose / Red Bull Content Pool

Farkas Kevin rajtja nem sikerült rosszul. 17. helyen fordult el az első kanyarban, majd kialakult egy kis adok-kapok a mezőnyben, aminek következtében a kategóriában még rutin nélkül versenyző Kevin az ötös kanyarban hátrébb csúszott. Azonban nem adta fel a küzdelmet, sikerült visszaküzdenie magát a 15., azaz pontszerző pozícióig. A 14. helyért harcolt, amikor elment a motor eleje, és nem tudta elkerülni a bukást. Azonban a jelek mindenképpen bíztatóak, hiszen első versenyén máris pontszerző pozícióért tudott küzdeni.

Az 1. futam végeredménye:

Megkérdeztük Farkas Kevint az első versenyén tapasztaltakról.

„A szombati futam drámai volt és szomorú. Sajnos az egész verseny alatt szenvedtem, és 10 kör után az ötös kanyarba bemenet elment a motor eleje. Olyan hirtelen történt a dolog, hogy nem volt esélyem erre reagálni, ilyen a motorsport, ez benne van a pakliban.” – emlékezett vissza.

Farkas Kevin
Fotó: Farkas Kevin FB oldala

Nyilvánvalóan nem jó dolog az első versenyt így befejezni, ezzel kapcsolatos érzéseiről kérdeztük a magyar tehetséget. „Szomorúságot, csalódottságot éreztem. Nem így akartam megkezdeni a szezont, de ez van. Előre nézünk.”

3 fős csapata azonban nem hagyta Kevint csüggedni, hiszen ahogy a fiatal versenyző is fogalmazott, ez benne van a motorsportban. „Elmondták, hogy ’lépjünk tovább, ilyen dolgok megesnek, holnap sokkal jobb lesz’”

Ez így is lett, a vasárnap tényleg sokkal jobban sikerült, nem is akárhogyan.

Második futam

Angel Piqueras megszerezte második Red Bull MotoGP Rookies Cup győzelmét is. A befutó rendkívül izgalmasan sikerült, a győztes pilóta mindössze 0,002 másodperccel előzte meg a spanyol Marcos Rudát. A maláj Hakim Danish 0,015 másodperccel maradt le a harmadik helyen, 0,001 másodperccel az ír Casey O’Gorman előtt.

A szombati győztes Piqueras csak a 4. volt az utolsó, lejtős balos kanyarban, de a 16 éves versenyző kihúzódott a 3 KTM szélárnyékából, és egy kerékszélességgel előrébb szelte át a célvonalat. Féltávnál Màximo Quiles egy másodperces előnyre tett szert, amit senki sem tudott megközelíteni. A 15 éves spanyol azonban bukott az élről, és csak a 11. helyen ért célba.

A mezőny a portimãói hullámvasúton Fotó: Gold&Goose / Red Bull Content Pool

Farkas Kevin nagyszerű futamot teljesített, végig nagy csatában volt Aditamával és Mizerával, ment az oda-vissza előzgetés a pályán. A körülmények nem voltak ideálisak, hiszen csupán 13 fok volt a levegő hőmérséklete, és az aszfalt sem melegedett fel ennél jobban a futam rajtjánál. A magyar versenyzőt azonban ez nem zavarta, és nem akadályozhatta őt abban, hogy megszerezze első pontjait a MotoGP előszobájaként emlegetett nívós sorozatban, méghozzá két ponttal a zsebében térhet haza.

A 2. futam végeredménye:

A második versenyen tapasztaltakról is megkérdeztük Kevint. A magyar fiú nyilvánvalóan sokkal vidámabban emlékszik vissza erre a futamra.

„Jó csatákat vívtam, meg kell tanulnom agresszívabbnak lenni, főleg az első pár körben, mert ha itt nem vagy agresszív az első körökben, akkor bedarálnak. Élveztem a csatát, de szerintem sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből a futamból, de egy célunk volt, hogy érjünk célba, mivel erre már lehet építkezni. Pontokat is szereztünk, erre már lehet alapozni.” – nyilatkozta nagyon érett hozzáállással. „A startnál hideg volt a pálya, csúszós is volt az aszfalt, de körről körre javultak a körülmények. Nem nehezítette nagyon a dolgomat, hogy 13 fokos volt az aszfalt, de az elején óvatosabban mentem, nem vállaltam felesleges kockázatot, mert sokkal jobb dolog befejezni egy futamot, mint elesni. Remélem az idei eséseket az idei évre már letudtuk, nem akarok többet bukni.”

Arbi Aditama (93), Amaury Mizera (2), Farkas Kevin (56) Fotó: Gold &; Goose / Red Bull Content Pool

Farkas Kevin egy stabil versenyző, nem szokták bukások nehezíteni versenyeit. Ha visszatekintünk a 2022-es Northern Talent Cup futamaira (nyilvánvalóan ez egy teljesen más sorozat), Kevin mindössze egyszer esett el, akkor is vizes körülmények között, a kivezető körön.

A pontszerzés nagy dolog, főleg a debütáló versenyhétvégén. A magyar fiú természetesen nagyon örült ennek. „Mágikus érzés. Őszinte leszek, a szombat után elég jó érzés, pontokat szereztünk, innen fogunk építkezni és reméljük, hogy innentől kezdve csak jobb lesz.” – mondta a 16 éves pilóta.

A pontszerzésen kívül az sem elhanyagolható, hogy rengeteg értékes tapasztalattal térhetnek haza, a rutin megszerzésének útján pedig minden új információ a fejlődést szolgálja. „Felemás tapasztalattal megyek haza. Amire nagyon büszke vagyok, az a rajt, hiszen azzal nagyon szenvedtünk a teszt alatt. Teljesen máshogy kell kezelni ennek a motornak a startját, mint az eddigi NTC-s motoromét. Gyakorlatilag újra meg kellett tanulni rajtolni, de ahhoz képest, hogy mennyire szenvedtünk, a rajtok jól sikerültek szerintem, nem tökéletesek és nem a legjobbak, de arra, hogy ne csússzak vissza nagyon sok helyet, tökéletes volt és nyilván dolgozni fogunk azon, hogy ezen javítsunk. Sok tapasztalattal megyünk haza, főleg azért, mert elkezdtem nagyjából megismerni azt, hogy versenykörülmények között milyenek a versenytársaim, nyilván kell még ennek is idő, illetve a motorral való ismerkedésnek is.” – árulta el Kevin.

A Red Bull Rookies Cup következő állomása április utolsó hétvégéjén, Jerezben lesz. Addig bőven van idő a tapasztalatok feldolgozására és a munka folytatására. Elárulta nekünk, mivel fog telni az ideje a következő versenyig. „Először is suli, aztán remélem, hogy itthon is jó idő lesz és ki tudunk menni minél többet tesztelni. Nyilván konditerem is lesz a programban, erősen fogunk edzeni Jerezre.” – zártuk a beszélgetést.

A debütáló hétvége mindenképp eredményesen zajlott a magyar versenyző számára, hiszen a pontszerzésen kívül (ami nem egy elhanyagolható dolog), rengeteg tapasztalatot szerzett. Jerezben, 1 hónap múlva folytatódik a bajnokság.