2024. április 19. 19:42
KezdőlapMotoGPKétszer megúszta a bukást, harmadszor már nem: újabb törés, ezúttal a Pramac...

Kétszer megúszta a bukást, harmadszor már nem: újabb törés, ezúttal a Pramac versenyzőjénél

Nem volt egy szerencsés hétvége a MotoGP mezőnye számára. Rengeteg bukást és sérülést láthattunk. Utoljára Jorge Martínnál állapítottak meg kisebb törést. 

A királykategória mezőnyéből többeknek nem ez a nyitóhétvége lesz a legszebb emlékük pályafutásukból. A sérüléssel végződő bukások sorozata már pénteken a szabadedzésen megkezdődött Pol Espargaróval, aki állkapocs–, és csigolyatörést szenvedett, emellett pedig tüdőzúzódással is kezelik.

Súlyos sérüléseket szenvedett a GASGAS versenyzője, hosszú kihagyás vár rá, miközben a botrány fokozódik a pályabiztonság miatt

A szombati sprintversenyen folytatódott a balszerencsék sorozata, amikor Luca Marini ütötte ki márkatársát, Enea Bastianinit. Az eset következtében a gyári Ducati-versenyző lapockacsonttörést szenvedett, így vasárnap nem is tudott rajthoz állni.

A vasárnapi főfutam első körében Marc Márquez hibázott, aminek következtében Miguel Oliveira is bukott. Az eset harmadik résztvevője Jorge Martín volt, akinek vasárnapi futama borzalmasan sikerült. A HRC-s versenyzővel két alkalommal is összeakadtak. A második esetnél a nyolcszoros bajnok és a hazai futamát teljesítő Miguel Oliveira jártak rosszabbul, mindketten fájó testrészekkel hagyták el az aszfaltcsíkot. Utóbbit hordágyon kellett levinni a pályáról, végül zúzódásokkal megúszta az esetet. Marc Márquez nem volt ilyen szerencsés, a Honda versenyzője kézközépcsonttörést szenvedett.

Marc Márquez sérülése súlyosabb a vártnál, ismét csonttörést szenvedett

Jorge Martín az eset után a mezőny második felébe csúszott vissza, ahonnan felzárkózásba kezdett. A nagy igyekezetnek egy bukás vetett véget.

A futam után nem sokkal jött az értesítés, miszerint Jorge Martín fájlalta a jobb lábát, ezért az orvosi központba szállították kivizsgálásra. A vizsgálat megállapított egy kisebb törést jobb lábfejének nagylábujján.