2024. április 22. 21:33
KezdőlapMagyarokPergel Bence és Katona Áron motocross eb-döntőbe jutott

Pergel Bence és Katona Áron motocross eb-döntőbe jutott

A motokrosszosok a csehországi Loketben álltak rajthoz az Európa-bajnokságon, de Brnóban, és Romániában is letették a névjegyüket az Akadémia fiataljai.

A múlt hétvégén tartott FIM Motokrossz Junior Világbajnokság után ezúttal egy Eb-döntő várt a csehországi Loketben az Akadémia két tehetségére, Pergel Bencére és Katona Áronra. Áronnak csak úgy, mint a VB-n, itt is sikerült megnyernie a kvalifikációs edzést az EMX85-ös kategóriában, de a folytatás sajnos nem a legjobban sikerült az ajkai versenyző számára. Technikai hiba miatt már az első körben fel kellett adnia az első futamot, a másodikban pedig a rajt utáni tömörülés, és egy elcsúszás miatt meg kellett elégednie a 24. hellyel.

A kétüteműek között versenyző Pergel Bence sikeresen kvalifikálta magát az Eb-döntőjébe, miután a 65 motoros közül a 7. időt motorozta csoportjában. A 35 fokos kánikulában tartott első futamon Bencének a 30. hely környékéről sikerült két Európa-bajnoki pontot csípnie, miután a 19. helyen intette le a kockás zászló. A vasárnap tartott második futamon már őszi idő fogadta a mezőnyt, Bence pedig nagyszerű rajtot vett: a második helyen fordult el, de egy hullámsoron rosszul fogott talajt, és a leakadt lábfeje elrepedt, így végül kiállni kényszerült a versenyből. Mielőbbi jobbulást kívánunk számára!

A gyorsasági szakágban három HMA versenyző is rajthoz állt az Alpok-Adria bajnokság csehországi futamain. Az SST600-as kategóriában kettős győzelmet szereztek az Akadémia versenyzői Brnóban, miután Molnár Gergőnek sikerült megnyernie mindkét futamot Görbe Soma előtt. Számadó Máté pedig a Supersport 300-as géposztályban nem talált legyőzőre, miután csak úgy, mint a Pannónia-ringen, Brnóban is utolérhetetlen volt a versenytársak számára.

Kovács Zoltán ezúttal egyedül képviselte a HMA Supermoto szekcióját a kakucsi bajnoki futamokon, miután legnagyobb vetélytársa és mentora, Surányi Balázs ezúttal nem állt rajthoz a hétvégén. Vetélytársa hiányát kihasználva végül mindkét futamot magabiztos győzelemmel abszolválta.

Liszka Roland Noel Romániában állt rajthoz ezúttal, a Ditrocks hard enduro keretein belül. Az Expert kategóriában versenyző ifjú tehetségnek kimondottan jól kezdődött a hétvége, miután a pénteki prológon a leggyorsabbnak bizonyult. A szombati napon 90 km szakasz teljesítése után Roland továbbra is az élen állt, a vasárnapi nap folyamán pedig egy kisebb technikai hiba hátráltatta, de így is sikerült a nagyon előkelő második helyen befutnia a nap végén a nemzetközi mezőnyben.